Brutálisan leépítette az oktatást a Fidesz, a kirúgott kölcseys tanár szerint ilyen a szomorú valóság

Nagyon kevés pénzért dolgozott volna.

Veiszer Alinda műsorában beszélt arról Ocskó Emese, hogy mindig is nehéz volt egy tanárnak megélnie, de mint mondta,

„már eljött az a pont, ha megfeszülsz, akkor sem jössz ki hónapról hónapra”.

A tanár felhívta a figyelmet arra is, hogy idén, ha nem veszíti el az állását, nettó 240 ezer forintot keresett volna osztályfőnökként.

Ocskó Emesét négy tanártársával együtt pár nappal ezelőtt rúgták ki, miután részt vettek a polgári engedetlenségben. A tanárnő huszonegy évet tanított a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

Szerinte évtizedekkel ezelőtt sem figyeltek oda erre a szakmára az aktuális kormányok, inkább csak lesütötték a szemüket. A Fidesz óta pedig úgy véli, csak tovább romlott a helyzet. Azóta – mint mondta – azt mondják a tanárra,

„te egy folyosón grasszáló zsíros hajú, kockás inges tanár vagy”.

Ocskó szerint „ma fontosabb az, hogy egy tanár ne pampogjon, ne jártassa a száját, mint az, hogy tanítson”.

Szerdán hatalmas tüntetést volt a fővárosban az oktatási rendszer megváltoztatásáért, valamint a pedagógusokért. A tömegről videó is készült. ITT tudod megnézni.

(telex.hu)

Valódi Hírek