Kiutasítottak két magyar diplomatát Ukrajnából, miután a magyar kormány két ukrán diplomatát kiutasított Magyarországról.
Két magyar diplomatának
48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát
– jelentette be péntek este Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a közösségi oldalán.
Ez már egy reakció volt arra, hogy Szijjártó Péter pár órával korábban bejelentette: a magyar kormány kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet.
Magyar kémhálózatot azonosítottak Ukrajnában
Beszámoltunk arról is, hogy egy hosszú hónapok óta zajló
titkosszolgálati háború egyik állomása lehet,
hogy pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette egy magyar katonai kémhálózat azonosítását Nyugat-Ukrajnában. Azt is megírtuk, hogy közlésük szerint két ügynököt le is letartóztattak.
A Kijev Post ukrán lap, valamint a svéd Svt Nyheter tévécsatorna is arról számolt be – az SBU közlése alapján –, hogy a két letartóztatott személyt a magyar titkosszolgálat toborozta akciók végrehajtására. Úgy tudni, mindketten az ukrán hadseregnél teljesítettek szolgálatot korábban, jelenleg hazaárulással vádolják őket.
Kapcsolódó: Kitört a súlyos nemzetközi botrány: Magyar katonai kémhálózat tagjait tartóztatták le Ukrajnában
Andrij Szibiha X-bejegyzését itt lehet megnézni:
Two Hungarian diplomats must leave our country within 48 hours. We have just summoned Hungarian Ambassador to @MFA_Ukraine and presented him with the relevant note. We are acting in response to Hungary’s actions, based on the principle of reciprocity and our national interests.
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) May 9, 2025
(Andrii Sybiha/X)