Szijjártó berágott: Elképesztő lépést tett, miután az ukránok bejelentették két magyar kém letartóztatását (+videó)

Szijjártó Péter bejelentette: két, a budapesti ukrán nagykövetségen diplomáciai fedésben dolgozó kémet utasított ki Magyarországról.

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Magyar kémhálózatot azonosítottak Ukrajnában

Beszámoltunk arról, hogy egy hosszú hónapok óta zajló

titkosszolgálati háború egyik állomása lehet,

hogy pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette egy magyar katonai kémhálózat azonosítását Nyugat-Ukrajnában. Azt is megírtuk, hogy közlésük szerint két ügynököt le is letartóztattak.

A Kijev Post ukrán lap, valamint a svéd Svt Nyheter tévécsatorna is arról számolt be – az SBU közlése alapján –, hogy a két letartóztatott személyt a magyar titkosszolgálat toborozta akciók végrehajtására. Úgy tudni, mindketten az ukrán hadseregnél teljesítettek szolgálatot korábban, jelenleg hazaárulással vádolják őket.

Kapcsolódó: Kitört a súlyos nemzetközi botrány: Magyar katonai kémhálózat tagjait tartóztatták le Ukrajnában

Szijjártó szerint magyarellenes propaganda zajlik

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Ukrajnában a háborúval párhuzamosan egyre erősödő magyarellenes propaganda is zajlik.

„Most a legújabb, magyarok ellen indított lejárató akciónak is pontosan az az oka, mint az eddigieknek. Mi magyarok békét akarunk, nemet mondunk a háborúra, nem szállítottunk soha fegyvert Ukrajnának, és nem is fogunk, és nem engedtük, és nem is engedjük azt, hogy belesodorjanak minket, belesodorják Magyarországot ebbe a háborúba”

– mondta.

„Ezek a Magyarország ellen indított lejárató akciók okai, és ezek az okai annak a lejárató akciónak is, amelyet most legutóbb indítottak az ukránok Magyarországgal, a magyarokkal szemben”

– háborgott a miniszter.

Szerinte az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló szavazás is az indítékok között lehet

Szijjártó Péter úgy fűzte tovább a gondolat fonalát, hogy a magyar emberek szerinte ráadásul most éppen arra készülnek, hogy döntést hozzanak Ukrajna Európai Uniós (EU) tagságáról.

„Mi nem tűrjük, hogy Ukrajnában ilyen lejárató akciókat indítsanak folyamatosan Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben. Ezért a mai napon kiutasítottunk Magyarországról két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet. Az erről szóló döntést, jegyzéket Ukrajna budapesti nagykövetének az elmúlt percekben itt a külügyminisztériumban át is adtuk”

– tudatta.

(MTI/Szijjártó Péter/ Facebook)

Kapcsolódó:

Kitört az ukrán–magyar titkosszolgálati háború? A Magyar Honvédség lelőtt egy drónt Tokajnál

Valódi Hírek