Becsapott a villám: Letöltendő börtönt kértek a Fidesz egykori pénzemberére

Tovább dagad a Városháza-ügy: bajba került a Fidesz egyik sötét lova.

Négy ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az úgynevezett „Városháza-ügyben„. Egyikük az ügyben ingatlanosként sokszor említett, Berki Zsolt,

másikuk pedig Gansperger Gyula, a Fidesz egykori pénzembere.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést és pénzbüntetést kért rájuk – írta kedden a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy mind a négy vádlott tagadta a bűnösségét.

Karácsony: Maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a „Városháza-ügy”

Beszámoltunk arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a bírósági döntésre úgy reagált: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a „Városháza-ügy”. Emlékeztetett, hogy az ügyészség vizsgálata megállapította, hogy a fővárosi ingatlanok értékesítése kapcsán kavaró

ingatlanosnak nem volt semmilyen valós befolyása

a főváros ingatlangazdálkodására, a Fővárosi Önkormányzat az ingatlanegyüttest valójában nem jelölte ki hasznosításra, értékesítésre.

„Az persze rejtély, hogy miért kellett négy évet várni erre a megállapításra, hiszen a Városháza eladását konkrétan tiltja a törvény, így arra vonatkozóan semmilyen szándék vagy döntés nem volt. Úgyhogy várjuk a sűrű bocsánatkéréseket, főleg azoknak a kollégáimnak a nevében, akiket a lehető legnevetségesebb «dokumentumok» alapján meghurcoltak”

– írta a főpolgármester.

Gansperger fizetett Berkinek, nem is keveset

A vádirat szerint Berki tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A férfi 2020–2021-ben több ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések során azt állította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál és a fővárosi vagyonkezelő cégnél vezető beosztásban, döntéshozó pozícióban lévő személyekkel áll kapcsolatban.

Arra hivatkozott, hogy el tudja intézni, hogy önkormányzati ingatlanok értékesítési pályázatait úgy írják ki, hogy azokon a neki fizető pályázók nyerjenek.

A férfi az ingatlanok vételárának 10 százalékát kérte saját magának.

A pályázatokra valójában azonban nem volt ráhatása.

Az eddigi információk szerint Berki három ingatlannal kapcsolatban próbált így pénzhez jutni. Két ingatlanra valóban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat. Az egyiken a portál információi szerint Gansperger Gyula – a Fidesz egykori főkönyvelője – cége nyert. Ő szintén vádlott, és a befolyással üzérkedő cégének több mint 10 millió forintot át is utalt.

Berki 4 milliárdot kaszát volna a Városházán

A Városháza a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozik. Ennek eladásáról is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal úgy,

hogy az önkormányzat az ingatlanegyüttest valójában nem jelölte ki értékesítésre.

Berki a személyre szabott pályáztatás elintézése érdekében az általa megjelölt 40 milliárd forintos vételár 10 százalékát kérte jogtalan előnyként. Az érdeklődők a korrupciós ajánlatot visszautasították.

Négy férfira kértek letöltendőt

Berki és Gansperger mellett további két másik férfi is vádlottként szerepel. Ők a vád szerint azt a látszatot erősítették, hogy Berki el tudja intézni azt, amit ígért.

Az ügyészség befolyás vásárlása és többrendbeli – gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett – befolyással üzérkedés miatt emelt vádat az ügyben.

Mind a négy vádlottra letöltendő börtönbüntetést és pénzbüntetést kértek.

Kapcsolódó:

Karácsony: A Fidesz által megrendelt, orosz módszer szerinti titkosszolgálati akció zajlott

Bajnai Gordon megmutatta a rendőrségi határozatot: Kimondták, hogy hazudott a teljes kormánysajtó

Valódi Hírek