Brutális bűnügy: Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják az állami intézmény kitüntetett vezetőjét

A férfi többször kapott kitüntetést a hivatali ideje alatt.

A Budapesti Javítóintézet volt igazgatója és egyik kollégája több, rendszeresen elkövetett bűncselekmény gyanúsítottja

Egy budapesti intézmény férfi vezetőjének és alkalmazottjának letartóztatását kezdeményezte az ügyészség. A vezetőt

emberkereskedelemmel, kényszermunkával

és közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsítják egy női kollégájával együtt – írta a Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményében.

A főügyészség azért indítványozta őrizetbe vételüket, hogy ne szökhessenek el, ne veszélyeztethessék a bizonyítást, illetve ne követhessenek el további bűncselekményeket. A bíró csütörtökön dönthet a letartóztatás elrendeléséről.

Az egyik gyanúsított a Budapesti Javítóintézet igazgatója

A Fővárosi Főügyészség a Magyar Jelen megkeresésére megerősítette, hogy a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egyik munkatársát vették őrizetbe. A férfi 2011 óta vezette az intézményt, és többször is kitüntették a hivatali ideje alatt.

Információik szerint bántalmazás és nemi abúzus lehet a háttérben. Az intézmény igazgatóját már márciusban felfüggesztette a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF). Az akkor kapott névtelen bejelentés nyomán belső vizsgálatot indítottak, és megtették a büntetőfeljelentést.

A portál úgy értesült, hogy az igazgató személyét érintően az elmúlt harminc évben már több vizsgálat, eljárás is érvényben volt. Azt írták, hogy a kétezres évek elején büntetőeljárást is folytatott a XVII. kerületi Rendőrkapitányság,

nagyon súlyos nemi visszaélések gyanújával.

Akkor azonban – bár többen terhelő, feltáró vallomást tettek – a büntetőeljárást „bizonyíték hiányában” végül mégis megszüntették.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Gyermekbántalmazás gyanújával felfüggesztették a fóti gyermekotthon igazgatóját

Dagad a botrány: Lépéseket tesznek a bicskei gyermekotthon áldozatai, miután Pintérék átverték őket

Valódi Hírek