Az Interpollal körözteti Kína a kivándorlók garmadáját.
A kínai állam rettegésben tartja az országot elhagyó állampolgárokat. A Spiegel szerzői szerint a német hatóságok gyilkossággal való fenyegetésekről, kibertámadásokról és általános zaklatásról számolnak be. Az áldozatokat nehéz megvédeni.
Az ujgur kivándorlók Kína sakktábláján vannak, éljenek bárhol
Az Ujgurok Világkongresszusának alelnöke, Zumretay Arkin, aki nyilvánosan kritizálta szülőhazáját, névtelen levelet kapott, amikor szarajevóban találkozóra készült. A fenyegetés egyértelmű volt: a feladó tudta, hogy a nő hol tartózkodik,
és puskákat ábrázoló fotót küldött neki,
mondván, hogy kiválaszthatja a „kedvenc színét”; mármint a puskák közül.
Zumretay érthető módon megrettent és aggódott csoportja biztonságáért, különösképpen azért, mert egy második fotót is csatoltak a mailhez, amely éppen annak a szállodának a bejáratát ábrázolta, ahova az ujgur találkozót szervezték.
Az ujgurok muszlim vallásos kisebbség, akiket Kínában üldöznek és munkatáborokba, átnevelőtáborokba zárnak, így egyfajta posztmodern népirtást végrehajtva. Hszincsiang tartományban ujgur többség élt. Ott termelik a kínai gyapot 80%-át, amelynek számos ország bojkottálja az átvételét. Kína vezetése az utóbbi évtizedekben annyi embert telepített be a város környékére, hogy jelenleg már kisebbségben vannak az ujgurok.
Az ENSZ is aggódik az ujgurokért
Úgy tűnik, hogy az említett e-mail egy alaposan koordinált megfélemlítési kampány része, amelyet Kínából folytatnak ellenük. Már a találkozó előtt több résztvevő is kapott egyéb fenyegető leveleket: ezeket kínai hivatalok küldték ki és az volt a céljuk, hogy a címzetteket visszatartsák a részvételtől. Ezeknek hatására öt ujgur delegált vissza is lépett a posztjáról.
Arkin egyébként Münchenben él, ahol több száz menekült ujgurral együtt dolgoznak azon, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét ráirányítsák otthonmaradt társaik sorsára. Az ENSZ kiemelt figyelmet szentel az ügyüknek, azonban azon kívül, hogy keményen kritizálják Pekinget, valódi intézkedéseket nem tudtak hozni.
Transznacionális represszió
Svédországban áprilisban letartóztattak egy kínai állampolgárt, aki pekingi megbízás alapján kémkedett az Ujgur Világkongresszus tagjai után. A szakértők az ilyen eszközöket alkalmazó támadásokat „transznacionális represszió”-nak nevezik. Ez alatt azt értik, hogy
a disszidenseket szisztematikusan elnyomják, még a határokon túl is.
A módszerek több tényezőből állnak: kibertámadásokat alkalmaznak, a kivándorlók otthonmaradt családtagjait fenyegetik, illetve – részben ezáltal – kikényszerítik a Kínába való visszatérésüket is.
Külföldön is letartóztatja Kína vezetése az elmenekült állampolgárokat, a kivándorlók tartanak az anyaországtól
A nyugati titkosszolgálatok úgy gondolják, hogy
a kínai állam képes arra, hogy „bárkit a világon törvényellenesen letartóztasson”.
Arkin tudja, hogy őt is megfigyeli az állam, azt mondta: „feketelistán van”. Hszincsiangban született és nőtt fel, de tízéves korában a családja elhagyta a tartományt, majd ő később az országot is.
A kínai vezetőség azóta több mint harminc családtagját letartóztatta.
Az International Consortium of Investigative Journalists nevű oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet 100 ilyen esetet derített fel a világ húsz különböző országában. A fenyegetések szemlátomást egy egységes kínai stratégiát képeznek, amelynek a célja a megfélelemlítés, amelynek eszköze, hogy
mindenki hollétéről tudnak.
Bárki lehet kém, aki kínai állampolgár
Pekingnek egyértelműen megvannak az eszközei ehhez is: a világszerte működő kínai kémek. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a titkosszolgálatok kiképzett emberei lennének. A párt az egyszerű külföldön tartózkodó állampolgárok sokaságát bízza meg különféle feladatokkal, így nem hivatásos kémek dolgoznak, hanem például egyetemisták.
A legtöbben ezt nem is érzékelik kémkedésnek. A kínaiak többsége teljesen megszokta az államuknak a működési módját, és természetesnek veszi a nagyfokú ellenőrzést és beavatkozást.
Németország nagyrészt tehetetlen Peking ellen
A módszerek egyre professzionálisabbak, és különösképpen sújtják a németországi ujgur közösséget, ugyanis Európában ott vannak a legtöbben. A német állam ezzel szemben leginkább olyan hangzatos kijelentéseket tesz, hogy
„az aggodalomra okot adó emberi jogi helyzetet a német kormány rendszeresen és minden szinten konfrontálja”.
Ez azonban csak annyiban igaz, hogy beszélnek róla. A valóságban nem igazán képesek a német területen való befolyásgyakorlás megállítására. Az állam elmondása szerint az összes titkosszolgálati eszközt beveti ugyan, de éppen a „kémhálózat” kiterjedtsége miatt nem képes erre. Ennek oka, hogy olyan sok kínai dolgozik az államnak, hogy az követhetetlen még a BND (Bundes Nachrichtendienst)-nek is.
A Google is megteszi, amit lehet. Amint észlelik, hogy állami oldalról érkező hekkertámadást intéznek valaki ellen, értesíti az érintetteket. Ez azonban sokszor kevés, ugyanis gyakran csak utólag szereznek tudomást arról, és a kémprogramok segítségével addigra megállapítotják, hogy hol tartózkodik az áldozat.
A német alkotmányvédelmi hivatal mindezt
„Németország szuverenitására és biztonságára való támadás”-ként értékeli. A transznacionális represszió az „alapvető emberi jogokat sérti” – tették hozzá.
Aki rosszat mond Kínáról, terroristává nyilvánítják, és az Interpollal kerestetik
Kína mindeközben „terroristának” nyilvánít bárkit, akiről úgy gondolják, hogy tevékenységükkel sérthetik az ország jó hírnevét. Ezzel a lépéssel pedig bevonhatják az Interpolt és kvázi a szervezetet felhasználva fogatják el az embereket, ugyanis
az Interpol nem bírálhatja felül, hogy Peking kit nyilvánít terroristának.
Egyes esetekben az Interpolt kontrolláló szervezet megállípítja, hogy a letartóztatási parancs „túlnyomórész politikai dimenzió”-t takar, és akkor törlik a kínai állam kérését. Ekkorra azonban az áldozatot már számos alkalommal zaklatták a határokon.
Nincs eszköz az eljárásmód ellen, mert magas árat kéne fizetni
Németország – és persze más államok is – azonban gazdaságilag olyan mértékben függenek Kínától, hogy nincs valódi mozgásterük, hiszen aki magára haragítja Hszi Csin-pinget, az rosszul jár. Ezt az Amerikai Egyesült Államok vezetése is tapasztalhatta a nemrég kirobbant vámháború kapcsán.
A Spiegel riportja azt is említi, hogy bizonyítéka van arra is, a Bundestag egy politikusát – aki azonban nem nyilatkozott nekik – zsarolta a kínai állam: a szakértők egyértelműen megállapították, hogy
a politikusnak szánt üzenetekben a kínai titkosszolgálatokat vélték felfedezni.
Ha a német állam tehetetlen ezen eljárásmód ellen, akkor nem nehéz elképzelni, hogy a kevésbé hatékonyan működő államapparátusok esetében mit jelent a kínai befolyás egy adott országban.
