Kósa Lajos leszavazta a kormánypárti frakció Pride-ellenes legfrissebb javaslatát.
Nem mindennapi eset történt az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén.
A fideszesek a bizottsági ülés kezdete előtt olyan módosító javaslatot nyújtottak be, amely jelentősen megnehezítette volna a Pride felvonuláson való részvétel miatt kiszabható pénzbüntetés visszaszerzését. Kósa Lajos fideszes bizottsági elnök viszont keresztül húzta számításaikat.
Előbb hülyeségnek minősítette az előterjesztést, majd le is szavaztatta azt
– írta a 24.hu.
Komoly szigorítási kísérlet esett kútba Kósa Lajos miatt
A honvédelmi és rendészeti bizottság elé vitt legfrissebb javaslat azt írta volna elő, hogy a Pride esetében a pénzbírságot a határozat közlésének napját követő 30 napon belül be kellene fizetni, és a fizetési kötelezettségre egy esetleges kifogás benyújtásának sem lenne halasztó hatálya.
Továbbá amennyiben a kifogás nyomán a megfizetett pénzbírságot mégis csak vissza kell térítenie a rendőrségnek, ezt csak akkor kellene megtennie,
„ha az eljárás alá vont személy kifejezetten nyilatkozik arról, hogy nem kívánja, hogy azt az állam a gyermekvédelem céljaira fordítsa”
– idézte a portál.
A beszámoló szerint Harangozó Tamás, a bizottság MSZP-s tagja hosszan kritizálta a benyújtott a javaslatot, ezután Kósa is úgy gondolta, hogy a Belügyminisztérium képviselőjétől részletesebben tájékozódna annak tartalmáról. Majd Kósa Lajos kijelentette:
ez egy „hülyeség”, és a fideszes bizottsági tagokkal le is szavaztatta a beadványt.
A szavazás után Németh Szilárd rendkívüli frakcióülésre hívta a bizottság kormánypárti tagjait.
Tüntetéssorozat kezdődött a megfigyelőállam kiépítése és a jogfosztások miatt
Miután az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési törvény módosítását, amellyel betilthatják a Pride-ot és más demonstrációkat, valamint valós idejű (kínai) arcfelismerő technológiával figyelhetik meg a tüntetéseken résztvevőket, újabb törvénymódosítást nyújt be az Orbán-kormány.
Immár azt akarják lehetetlenné tenni, hogy
a tüntetők tiltakozásképpen hidakat zárhassanak le.
Ezt Magyarország Kormánya a közösségi oldalán jelentette be múlt pénteken. Orbán Viktor már pénteki rádióinterjújában is jelezte, szankciók következnek, mert a jelek szerint borzasztóan zavarja a kormányt az emberek felháborodása és a kitartó demonstrációk.
Azóta kedden Hadházy Ákos már az ötödik demonstrációt szervezte meg tiltakozásképpen. A Pride-ot lényegében betiltó törvény szerint, aki tüntetni megy,
akár 200 ezer forintos bírságot is kaphat.
Ezt a maximumot azonban csak levélben állapíthatja meg a hatóság, a helyszínen kiszabott bírság összege 6500 és 65 ezer forint között mozoghat.
Kapcsolódó:
Gyurcsány Ferenc: A DK aktivistáit a Pride melletti tüntetés miatt büntették meg