Jakab Péter szerint a rendszerváltáshoz összefogás kell, amihez Magyar Péterre is szükség van, de nem szabad elfelejteni, honnan jött.
Jakab Péter nem bízik Magyar Péterben
Közel egyórás interjúban beszélt Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke a REFLEKTOR műsorában arról, hogy
2026-ban csak egy széles ellenzéki összefogás hozhat valódi rendszerváltást
– a DK-tól egészen Magyar Péterig. Bár a Tisza Párt vezetőjében nem bízik maradéktalanul, Jakab világossá tette:
a változáshoz minden demokratikus erőre szükség van.
Szerinte nem az összefogás bukott el 2022-ben, hanem az előválasztás, ahol a Fidesz ügyesen belenyúlt a folyamatba, és így választhatta ki a számára legkényelmesebb ellenfélnek Márky-Zay Pétert. Ezért most sokkal tudatosabb és egységesebb együttműködésre van szükség.
Jakab nem felejti, mint tett Magyar 2024 előtt
Jakab úgy látja, Magyar Péter nélkül nem lehet kormányt váltani, de nem is szabad „kritika nélkül benyelni” az ő múltját. Azt mondta:
„nem lehet mindenkitől elvárni, hogy csak úgy megbocsásson
azért, amit Magyar 2024-ig tett”.
A politikus szerint, ha Magyar valóban komolyan gondolja az új rendszerváltást, akkor annak része kell, hogy legyen a nyitottság és a konszenzuskeresés. Kiemelte azt is: a kis pártok támogatása is elengedhetetlen, és a Nép Pártján kész is erre az együttműködésre. Ez nem öncél, nem politikai túlélés, hanem a demokrácia helyreállításának feltétele.
„Az összefogás a rendszerváltás garanciája”
– mondta.
Széles ellenzéki összefogásra van szükség az Orbán-rezsim leváltásához
Gyurcsány Ferencről elismerően beszélt, kiemelve, hogy a 2021–22-es összefogás idején ő volt az, aki mindig tartotta a szavát. A DK-val szerinte lehet közös jövő, ha közös a cél: a kormányváltás. Volt pártjával, a Jobbikkal is együtt tudna működni, ha ők is ebbe az irányba mozdulnak. A Mi Hazánkot viszont kizárta, szerinte ők „a Fidesz leányvállalata”.
„Nem lehet egy pártra bízni a jövőt”
– jelentette ki határozottan, hozzátéve, hogy a Nép Pártján választóinak is van véleménye, nem lehet őket egyszerűen „áthúzni” máshoz.
„Ha azt kérném tőlük, hogy szavazzanak csak úgy Magyar Péterre, engem leköpnének”
– fogalmazott.
A beszélgetés végén világossá tette: indulni fog 2026-ban, mert az ország nem várhat tovább. „Az igazságot nem kell százalékban mérni – nekünk igazunk van” – zárta mondanivalóját.
A teljes interjút itt tudod megnézni: