Megszólalt Németország leendő kancellárja a kormányalakítási tárgyalások lezárása után: Ez várható a következő négy évben

Friedrich Merz beszéde során elárulta, mire készül leendő kormánya a következő négy évben.

Friedrich Merz kormánya józan tervekkel készül a következő négy évre

Józan, ám óvatosan reményteljes beszédet mondott Friedrich Merz (CDU), miután befejeződtek a koalíciós tárgyalások a Bundestagban. A két jobboldali kereszténydemokrata párt (CDU–CSU-szövetség) együtt fog kormányozni a szociáldemokratákkal (SPD), így fekete–vörös nagykoalíció jön létre, amelyből ezúttal kimaradnak a zöldek.

Merz négyperces beszédében bejelentette, hogy a koalíciós szerződéssel erős tervet dolgoztak ki, amellyel Németország haladását közösen segítik. Az Európai Unió irányába is jelzésértékűnek tekinti a közös terveket, mivel elmondása szerint az ország „cselekedni nem rest kormányt kap”.

Bizalmon alapuló kormányzást ígért a leendő kancellár

Merz megköszönte a koalíciós pártok vezetőinek, hogy együttműködőek voltak a tárgyalások során. Hangsúlyozta: barátságos viszony alakult ki közöttük, amely nem nélkülözi a bizalmat sem. Hozzátette,

„a bizalom a jó kormányzás alapja”.

A leendő kancellár arról is beszélt, hogy bár az ő preferenciája fordított sorrendet kívánt volna, határoztak a „különleges vagyon létrehozásáról„. Ez a szintén az elmúlt hetekben meghatározott védelmi költségek növelését teszi majd lehetővé.

Putyin agresszor, Trump a politikai felforgatás mestere

Ez a lépés nem csupán Németország, de Európa érdekeit is szolgálja majd, amelyre szerinte a jelenlegi „világpolitikai feszültség” idején szükség van. Merz Vlagyimir Putyint agresszornak, Donald Trumpot a politikai „turbulencia” kialakítójának nevezte a kiéleződő vámháború kapcsán.

Ami a német társadalom állapotát illeti, a leendő kancellár a megosztottság felszámolását tűzte ki céljául. Megjegyezte, szerencsés dolognak tartja, hogy a fiatal generáció is rendelkezik politikai érdeklődéssel és cselekvőképességgel.

Arról is szólt, hogy létrehozzák a Digitalizálási Minisztériumot, amelynek feladata az lesz, hogy

modernizálja az államapparátust

– az egyetlen olyan európai országban, ahol a mai napig elterjedt a faxgépek használata – amelyet kismértékben ugyan, de leépítene.

A beszéd kiindulópontja lényegében az volt, hogy Merz tudomásul vette, hogy „az ország nehéz helyzetben van”, és erre lesz válasz az új kormány tevékenysége.

Itt a videó a kormányalakítást bejelentő sajtókonferenciáról, amelyet német nyelven lehet követni:

(Friedrich Merz/YouTube)

Valódi Hírek