Meg kell szabadulni az árulótól, különben mi is rajtavesztünk! – sürgette.
A DK elnöke szerint Orbán Viktor szakított az EU-val
Gyurcsány Ferenc rendkívül élesen bírálta Orbán Viktor EU-csúcson való „szereplését”. Mint ismert, egyeztettek (volna) Ukrajna jelentősebb mértékű támogatásáról, azonban ebben nem sikerült konszenzusos alapon megegyezésre jutni, mert ezt egyedüliként Orbán Viktor magyar miniszterelnök akadályozta meg a vétójával.
A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalán arra figyelmeztetett, hogy a magyar miniszterelnök kilépett az EU-ból (!). Mint írta, Orbán nemet mondott európai létezésünkre. Elárulta Magyarországot, elárulta történelmi utunkat, elárulta a holnapot.
„Nincs más lehetőség, meg kell szabadulni az árulótól, különben mi is rajtavesztünk”
– hangsúlyozta a volt kormányfő.
Gyurcsány Ferenc bejegyzését alább közöljük:
„Kívül az EU-n
Orbán kilépett az EU-ból.
Mert az Európai Unió nem egy papír, nem egy szerződés. Az EU az élet, a gondolkodás, a viselkedés egy módja, kultúrája.
Vinne bennünket is magával, de egyelőre még nem tud.
Orbán tegnap szakított az EU-val.
Nem Ukrajna ügyében vétózott. Ugyan. Ne legyünk vakok!
Vége.
Mint egy végleg elromlott házasságnak. Már máshol járnak a felek, bár a válást még nem mondták ki.
Orbán nemet mondott európai létezésünkre, ő már távozott.
Elárulta Magyarországot, elárulta történelmi utunkat, elárulta a holnapot.
Orbán történelmi teher lett. Nincs más lehetőség,
meg kell szabadulni az árulótól, különben mi is rajtavesztünk.
Mi maradunk Európában. De ehhez Orbánnak buknia kell.
Az európai magyaroknak pedig együtt kell küzdeniük. Harcra fel!”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)