A KSH rossz hírrel szolgált Nagy Márton számára, de kapott egy vigasztapaszt is.
2024 és 2025 januárja között 3,9 százalékkal esett vissza a magyar ipari termelés – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
„A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, a villamos berendezés gyártásában, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesés következett be, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bővült”
– közölték.
Mi rejlik a KSH adatsorának részleteiben, ami Nagy Márton bánatát okozhatja?
Ez azt jelenti, hogy továbbra is
az akkumulátorgyártás válsága húzza le a magyar gazdaságot.
Ugyanakkor az jó hír lehet Nagy Mártonéknak, hogy egy hónap alatt már enyhe növekedés látható. Decemberről januárra 0,8 százalékos növekedést produkált a hazai ipar, ám azt érdemes ilyenkor figyelembe venni, hogy nagyon alacsony szintről nőtt a termelés, ráadásul minimális mértékben.
Csütörtök reggel hozta nyilvánosságra a KSH a kiskereskedelemmel kapcsolatos adatok is. Ennek már jobban örülhetett a kormány, ugyanis tavaly és idén január között
4,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának mértéke.
Ez azt jelenti, hogy az emberek már több pénzt hajlandóak elkölteni, ugyanakkor ennek az eredménye az inflációban is jelentkezhet. A növekvő fogyasztás valószínűleg
tovább fogja növelni az árakat.