Orbán szerint Magyarország és Észak-Macedónia ugyanahhoz a régióhoz tartozik

Az unió bővítésére van szükség a miniszterelnök szerint.

Orbán Viktor és Észak-Macedónia miniszterelnöke, Hrisztijan Mickoszki közös sajtótájékoztatót tartott a második magyar–macedón kormányzati csúcsot követően.

„Csak a bővítés hozhatja el az Európai Unió versenyképességének javulását”

– mondta Orbán Viktor a kormányülés után kedden Budapesten.

Támogatja a macedón uniós tagságot

A miniszterelnök a tárgyalás után kiemelte, Magyarország azért is támogatja Észak-Macedónia uniós tagságát, mert az Európai Uniónak javítania kell a versenyképességén.

A sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: nem lát semmilyen képességet ma az unióban a versenyképesség javítására, csak a bővítést. Aláhúzta, eddig minden bővítés versenyképesség javulást hozott az uniónak, beleértve a magyarországi csatlakozást is.

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy a közös kormányülésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat is. A kereskedelmi forgalom folyamatosan emelkedik: 2010 óta, amióta nemzeti kormány van Magyarországon a forgalom hétszeresére növekedett.

Szerinte a két ország ugyanahhoz a gazdasági régióhoz tartozik – ideértve Szerbiát is – és összeszervezhető gazdasági egység, ahol az együttműködés nagy gazdasági potenciált jelent.

„A probléma az hogy mi belül vagyunk az Unión, ők pedig kívül”

– mondta. Hozzátette: emiatt nem tudják a térséget egységes gazdasági erővé szervezni. Szerinte ez a problémát a legintenzívebb kormányközi kapcsolatokkal lehet megoldani, ennek keretében tartották a keddi csúcsot is. Ahogy mondta, kormányközi gazdasági megállapodást is terveznek a jövőben.

Elmondása szerint viszont ebben szerepet kell vállalnia a magántőkének, magángazdaságnak is.

Már Mickoszki kormányfővé választása előtt találkoztak a Karmelitában

Beszámoltunk arról, hogy Orbán Viktor 2023 októberében a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) pártelnökét, Hrisztijan Mickoszkit.

Ha valakinek nem lenne elsőre ismerős a név:

A VMRODPMNE Nikola Gruevszki pártja.

Gruevszki választási veresége után bűncselekmények sora miatt letöltendő börtönbüntetése elől 2018-ban magyar diplomáciai segítséggel Magyarországra szökött. Jelenleg is itt él, ráadásul Pécelen tanácsadó céget tart fenn.

2024 júliusában pedig Washingtonban folytatott kétoldalú megbeszélést az akkor már észak-macedón kormányfő Mickoszkival. A tárgyaláson akkor elhangzott: Észak-Macedónia számít Magyarország támogatására az ország EU-integrációjának előmozdításában, valamint a gazdaság fejlesztésében.

A gazdasági és pénzügyi együttműködés folyamatosan bővül a két ország között, és

egyre több magyar vállalat jelenik meg Észak-Macedóniában.

A két miniszterelnök megállapodott a politikai kapcsolatok további erősítésében és az illegális migráció elleni fokozott küzdelemben is.

A teljes sajtótájékoztatót itt nézheted meg:

(Orbán Viktor/ Facebook)

Kapcsolódó:

Ilyen nincs: Orbán Viktor a bűnöző Gruevszki szövetségesét fogadta a Karmelita kolostorban

Valódi Hírek