Mit művel Orbán? Elképesztő, kivel parolázott a karmelitában kedden

Kavarás van.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) pártelnökét, Hrisztijan Mickoszkit – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ha valakinek nem lenne elsőre ismerős a név:

A VMRODPMNE Nikola Gruevszkinek a pártja.

Gruevszki választási veresége után bűncselekmények sora miatt letöltendő börtönbüntetése elől 2018-ban magyar diplomáciai segítséggel Magyarországra szökött, s jelenleg is itt él, ráadásul Pécelen tanácsadó céget tart fenn.

Észak-Macedóniában várhatóan 2024 első felében tartják a parlamenti választásokat, és a közvélemény-kutatások szerint a VMRO-DPMNE a legnépszerűbb párt. A Fidesz és a magyar kormány korábban felajánlotta, hogy

segíti a konzervatív partnerpárt kormányzati felkészülését.

A keddi megbeszélésen szóba került a Nyugat-Balkán országainak európai uniós integrációja is írta közleményében Havasi Bertalan.

Mickoszki nem először járt a Karlemitában, Orbán vendégül látta őt már 2019-ben és tavaly is.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek