Mi folyik itt? Az ÁSZ közigazgatási pert indíthat Biró Ferenc ellen

Windisch László tájékozódna.

Az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc ellen folyó vizsgálatról kért részletes tájékoztatást az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ügyészségtől – írta meg a 444.hu.

A válaszon múlik, hogy Biró Ferencet leváltják-e

Windisch Lászlónak, az ÁSZ elnökének van jogi lehetősége

közigazgatási pert indítani az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása érdekében.

„A törvény okkal biztosít mérlegelési jogot ebben a helyzetben, ez nem automatikus eljárás”

– magyarázta az elnök a portáloknak.

Windisch elmondta, döntése során főként azt fogja mérlegelni, milyen cselekmények alapozták meg a gyanúsítást. Valamint ezek súlya indokolja-e a posztról való leváltás kezdeményezését.

Azt is figyelembe veszi majd, hogy az Integritás Hatóság és elnöke megőrizheti-e hitelességét, illetve

a közbizalom fenntartható-e Biró Ferenc eltávolítása nélkül.

Windisch szerint nincs politikai döntés a vizsgálat mögött

A törvény nem határozza meg a mérlegelési szempontokat. Így

az ÁSZ elnöke saját belátása szerint dönthet arról, hogy kezdeményezi-e az eljárást.

Windisch László ugyanakkor jelezte, hogy ehhez kellően súlyos hivatali visszaélést kell elkövetni. Bár a hivatali visszaélés önmagában is jogalapot adhat a közigazgatási per indítására, az Állami Számvevőszék elnöke a hűtlen kezelés gyanúját is mérlegelheti.

Korábban az Integritás Hatóság vezetője utalt arra, hogy az ellene indított ügyészségi

eljárás összefüggésben állhat a Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál folytatott vizsgálódással.

Windisch László viszont nem tartja elképzelhetőnek, hogy Magyarországon bármely büntetőjogi lépés mögött politikai megrendelés állhatna.

Biró Ferenc ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint az Integritás Hatóság elnöke a szervezet pénzéből bérelt egy plusz autót, amelyet a felesége használt. Valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításával a hivatali visszaélés bűntettét követte el.

Kapcsolódó:

Döntöttek Polték: Gyanúsított marad a Rogán gyanús ügyeit vizsgáló hatóság elnöke

Súlyos üzenetet küldött az Orbán-kormánynak az Integritás Hatóság elnöke: Nyomozás indult Rogán Antalék ellen

Elindult a leszámolás: Alig két éve nevezték ki, máris megvan, hogyan iktathatják ki az Integritás Hatóság elnökét

Valódi Hírek