DK: Azonnal korrigálni kell a nyugdíjakat és visszahozni a svájci indexálást!

Csúcsot döntött a nyugdíjas árkosár: a nyugdíjak indexálása immáron elkerülhetetlen a DK szerint.

Azonnali nyugdíjkorrekciót követel a Demokratikus Koalíció, miután kiderült, hogy drasztikusan emelkedett ötéves időtávon a nyugdíjasok fogyasztásában meghatározó alapvető termékek ára. Megírtuk, hogy csúcsot döntött a nyugdíjas árkosár értéke az Mfor gazdasági hírportál elemzése szerint.

Az áttekintésből kiderült, hogy az árkosár értéke 80 százalék felett növekedett, míg a nyugdíjak mindössze 69 százalékkal „nőttek”.

Kapcsolódó: Itt tartunk: Sok nyugdíjas élelem és gyógyszer nélkül maradhat januárban

Még soha nem volt ennyire drága a nyugdíjasoknak a bevásárlás

Az adatok szerint Magyarországon még soha nem volt ennyire drága egy nyugdíjas bevásárlása. Vagyis egyre több és több pénzt költenek el az idősek az üzletek valamelyikében, miközben a nyugdíjuk egyre kevesebbet ér – figyelmeztetett Gy. Németh Erzsébet a DK országgyűlési képviselője hétfőn.

Megjegyezte: ezt nem lehet tétlenül nézni. Ezért követelik, hogy a

150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a 10 százalékos emelést,

a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében az 5 százalékos emelést vezessen be haladéktalanul a kormány.

„A Demokratikus Koalíció baloldali pártként nem nézheti tétlenül, hogy az Orbán-kormány magukra hagyja az időseket egy tisztességgel végigdolgozott élet után! Ezért azonnali nyugdíjkorrekciót követelünk”

– mondta.

A svájci indexálás visszaállítása sem tűr halasztást

A DK azt is el akarja érni, hogy a nyugdíjak az átlagbér emelkedését is kövessék. Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, hogy vissza kell állítani a svájci indexálást, hogy a nyugdíjak a jövőben ne csak az inflációt, hanem az átlagbérek emelkedését is kövessék, ezt már a Gyurcsány-kormány idején is alkalmazták.

„Mi, szociáldemokraták nemcsak a dolgozó emberek becsületéért küzdünk, hanem azokért is, akik tisztességgel már végigdolgozták az életüket!”

– jelentette ki a képviselő.

Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóját itt nézheted meg:

Brutálisan drágult a nyugdíjas árkosár

Megírtuk, minden előzetes várakozás beigazolódott, a nyugdíj árkosárértéke újabb csúcsot döntött februárban. A nyugdíjas árkosárindex mértéke is bőven 10 százalék fölé ugrott, a legtöbb élelmiszer ugyanis ismét jelentős mértékben drágult egy év alatt.

Az idősek által leggyakrabban vásárolt élelmiszerek ára az elmúlt egy évben 12,1 százalékkal emelkedett (!), miközben a nyugdíjak mindössze 3,2 százalékkal„nőttek”. Az emelt összeget az érintettek január közepén kapták kézhez, így a friss árkosárfelmérésben érvényesült először ennek hatása.

Az árkosár értéke 2020 februárjához képest 84,2 százalékkal növekedett, míg a nyugdíjak mindössze 69,2 százalékkal emelkedtek. Ha figyelmen kívül hagyjuk a 13. havi juttatás két lépcsőben történt visszavezetését,

a nyugdíjemelés csupán 56 százalékos lett volna (!).

Közlésük szerint az alábbi élelmiszerek drágultak 10 százalékot meghaladó mértékben:

  • a burgonyáért 30,7 százalékkal,
  • az almáért 23,5 százalékkal,
  • a párizsiért 17,1 százalékkal,
  • a sajtért pedig 10,2 százalékkal kell többet fizetni, mint január elején – ismertették.

Kapcsolódó:

DK: Be kell vezetni a svájci indexálást, hogy a nyugdíjak újra kövessék a bérek emelkedését! (+videó)

Nagy baj van? Az emberek segítségét kérte Nagy Márton, mert nem tudják, mit csináljanak a drágulással

Valódi Hírek