Nyugodjék békében.
67 éves korában meghalt Horváth Kálmán, a Tolna vármegyei főispán – jelentette be György István a Facebookon.
Négy gyermeket hagyott maga után
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
dr. Horváth Kálmán, Tolna Vármegye főispánja tragikus hirtelenséggel elhunyt
(…) Dr. Horváth Kálmán főispánt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium saját halottjának tekinti”
– derült ki a Facebook-bejegyzésből.
Dr. Horváth Kálmán 1958. január 25-én, Szekszárdon született. Nős, négy gyereke született, jogászként végzett, 1984-ben tett szakvizsgát. Egyéni ügyvédként is dolgozott, a politikába pedig hivatalosan 2006-ban lépett be, amikor a Szekszárd MJV Önkormányzatánál lett önkormányzati képviselő.
2008 és 2014 között a szekszárdi Fidesz csoportelnöke volt. 2012 és 2014 között pedig országos választmányi tag, csakugyan a szekszárdi Fidesznél.
A halálhír megrázta a Tolna megyei közéletet
A tájékoztatás szerint
dr. Horváth Kálmán 2014 óta vezette Tolna Vármegyei Kormányhivatalt.
Előbb kormánymegbízottként, majd főispánként. A minisztérium részvétét fejezte ki a családnak és a hozzátartozóknak.
Horváth Kálmán halála megrázta a vármegyei közéletet, mert pénteken este még a Tolna Vármegyei Kormányhivatal farsangi mulatságán vett részt, erről a közösségi oldalán is megosztott képeket – számolt be a teol.hu.
A 24.hu a halálesettel összefüggésben megkereste a rendőrséget, ahonnan azt a választ kapták, hogy annak körülményeit
a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságon közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják.
(Dr. György István / Facebook)