Tizenöt éve törvénytelenül dolgozó bírókról, a magyar igazságszolgáltatás korruptságáról, a devizahiteles ügyek lehetséges megoldásáról, és a Tisza Párt „stuttgarti árulásáról” is beszélgettünk Marczingós László ügyvéddel. Nyugati Fény-exkluzív.
fotó: Nyugati Fény
Hogyan szabadult el a devizahiteles pokol Magyarországon?
2006-ig az ún. deviza alapú hitelezés a fogyasztók akkori megítélése szerint egy „jó konstrukció” volt, hiszen akkor vagy éppen erősödött, vagy éppen stagnált a forint, így az adósok számukra kedvezőnek érezték a fejleményeket. Azonban a hitelezők által alkalmazott szerződéses feltételek mechanizmusát, okozatosságát senki nem látta át a hitelezők megfelelő tájékoztatásának hiányában. A kezdeti csekélyebb számú szerződésszámot a hitelezők piaci reklámozása és a fogyasztók addigi, kedvező „tapasztalatai” 2008-ra a bankok hihetetlen magasságokba futtatták fel, így a teljes ország ilyen konstrukció mentén adósodott el. Ám nem csupán a fogyasztók, hanem az önkormányzatok és a vállalkozások is! Amikor aztán a 2008. év közepén még kb. 150.-HUF/CHF árfolyam 2009. elejére 200 fölé emelkedett, beindultak a botrányok.
Kinek a hibája, hogy ez történt?
Ennek tárgyilagos megítéléséhez érdemes látnunk a kiindulópontot. Már a XIX. században is ismert volt az értékállandósági kikötés fogalma. Az az osztrák jogon alapuló magyar kereskedelmi kódexben jelent meg. Ez annyit jelent, hogy valaki a szolgáltatandó kölcsön összegét – mondjuk 10 millió forintot – kötheti az aznapi CHF árfolyamhoz, vagy az arany piaci árához, vagy a gabonához, bármihez. Ehhez a viszonyítási pontot nem csak korrekt módon kell meghatározni, tehát X.-CHF, vagy Y grfamm arany, vagy Z tonna búza, hanem ezt az értékmérő rendszert el is kell magyarázni a fogyasztóknak, akiknek a 93/13 irányelv alapján ehhez külön kérés nélkül joguk van.
Az első Orbán-kormány először a költségvetésből finanszírozta a kezdvezményes lakossági hitelezést, ám ráeszméltek, hogy ez az államkasszát teljesen kimeríti, így a költségvetés nem támogathatja a kamatokat. Mivel azonban a magyar lakosságnak már az EU csatlakozás előtt sem volt kellő jövedelme, hogy megfelelő vásárlóerővel rendelkezzen az áruk és szolgáltatások piacán, az állam nem azon volt, hogy a lakosság magasabb jövedelemmel bírjon, hanem támogatásokkal akarták élénkíteni a fogyasztást és a lakáspiacot. Ez azonban hosszú távon nem működhetett – mint most sem működik. Ennél fogva
egy 2001-es Fidesz-kongresszuson merült fel, át kellett térni egy másfajta konstrukcióra.
Olyanra, mely mentén a fogyasztók majd nagy kedvvel fognak eladósodni. Ehhez a kamatmértéket kellett alacsonynak bemutatni, hiszen az akkori HUF kamatok mellett a lakosság nem volt hajlandó eladósodni. De 4-6 százalékos kamat mellett már mindenki fejében felmerült az ötlet, milyen jó lenne új autót venni, megépíteni a házat.
Később lett volna mód ezen változtatni?
2004. május elseje a magyar uniós csatlakozás dátuma. Ez azt jelentette, az uniós jog a magyar jog részévé vált. Már a csatlakozás előtt is igyekeztek a jogharmonizációt megvalósítani, de erősen hiányos volt. A csatlakozással a nem harmonizált, azaz a magyar jogba direkt nem átültetett uniós irányelvek is közvetlenül alkalmazhatóvá váltak. Nem beszélve a releváns EUB (Európai Unió Bírósága) ítéletek közvetlen anyagi jogi hatályáról. Ez annyit jelent, egy EUB olyan, mint egy magyar törvény. Sőt, komolyabb, hiszen egy magyar törvényt a magyar bíróság értelmezhet, ám az EUB ítéletét már nem, azt szó szerint kell alkalmaznia.
Mint mondtam, 2004 és 2008 között hihetetlen mennyiségben adósodtak el a fogyasztók, a vállalkozók és az önkormányzatok ebben a furcsa szerződéses viszonyban. Ma már mindenki másra mutogat, mást tart felelősnek azért, hogy a bankok, hitelezők nem adták meg a megfelelő tájékoztatásokat, és tisztességtelen piaci magatartásukkal úgy torzították a piacit, hogy a tisztességes hitelezők onnan kiszorultak. Emlékszünk ugye az OTP sirámára, hogy nekik azért kellett bevezetni a japán yen „terméket”, mert senki nem akart velük kölcsönszerződést kötni. Vagy emlékezhetünk Surányi György vallomására a Partizán adásában, amikor egy az egyben elismerte a felelősséget.
A felelősséget azonban nem szabad konkrét személyekre szabni, hiszen a magyar állam volt köteles az EU csatlakozási szerződés mentén kiépíteni azon szervezeteket, melyek kötelessége lett volna a tisztességtelen piaci magatartás feltárása és szankcionálása a megfelelő visszatartó erő kedvéért. Nálunk azonban pont az erre kötelezett felügyeleti szert adott ki olyan fogyasztóvédelmi tájékoztatókat, melyeket a bankfiókokban az adósok kezébe nyomtak, és e brossúrák tartalma volt eleve tisztességtelen. Így nem lehet amellett elmenni, hogy pont az az állam szegte meg közjogi kötelezettségét, mely feladata a fogyasztók védelme lett volna. Ugyanis – ahogyan az EUB számos ítélete is rámutatott – a 93/13 irányelv nevében is benne van, az fogyasztóvédelmi, és nem bankvédelmi.
A Bajnai-kormány ugyan leállította ez a hitelezést, de nem foglalkoztak annak jogi hátterével, az uniós jogsérelemmel. Mivel úgy gondolhatták – nem tudom, csak vélem – hogy a nagy tömegű szerződés érvénytelensége miatt az akkor is recsegő-ropogó bankrendszer esetleg bedől, hagyták, hogy a 2009-től egyre nagyobb számban bedőlő, fizetésképtelenné váló lakosság szenvedjen, és oldja meg saját maga, ahogy tudja. Csakhogy az állam e passzivitása konkrétan felelősséget jelent, mely alól lehetetlen kibújni.
fotó: Nyugati Fény
Mikor indultak az első devizahiteles ügyei?
2008-ban indítottam el az első ügyeimet, akkor ment a jogi „tapogatózás”, hogy az uniós jog és a tagállami jog hogyan fut egymás mellett vagy egymást kizáró módon. 2013-ig viszont mindenki rájött, hogy a vételi és eladási árfolyamok alkalmazása az indexálás, azaz az értékállandósági kikötés során tisztességtelen. Magyarán, ha a 10 millió forintot MNB közép árfolyamon nevesítik CHF összegben, akkor ez a semmisségi ok nem áll fenn.
Csakhogy a hitelezők mohók voltak és el kellett mindenkivel hitetni, hogy a bank megveszi a svájci frankot azért, hogy azt eladja a fogyasztónak, azaz az adósnak, majd amikor az adós forintot fizet vissza, azon a bank majd frankot vesz és visszaadja az őt finanszírozónak. Ez azonban sima hazugság annak ellenélre, hogy a felügyeleti brossúrák pont ezt hazudták. Egy példa kedvéért: az AXA Bank egy adott évben szerződést kötött egy őt finanszírozó szervezettel, hogy pl. 150.-HUF/CHF áron vesz majd frankot. De arra is szerződtek, hogy egy év múlva azt 170.-HUF/CHF áron fizeti vissza. Ám közben a forint 200-210 értékre gyengült, így az AXA még saját furcsa rendszerében is 30-40.-HUF összeget keresett – „munka nélkül” – a fogyasztókon, adósokon.
A bírói gyakorlat alulról építkezve szépen ki is dolgozta az ítélkezési gyakorlatot, hiszen számos ügyvéd, fogyasztóvédő szervezet állt bele a jogvitákba és dolgozta ki az események láncolatát a devizás ügyekben. Hagyni kellett volna a bíró gyakorlatot kikristályosodni az EUB ítéletek mentén, de nem így történt.
Akkor jött ugyanis Kásler Árpád ügye. A Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete kimondta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelen, ám azt érvényessé nyilvánította úgy, hogy a szerződésbe utólagosan csempészett bele feltételeket, mely erősen aggályos volt. A C-26/13 ügyet a felülvizsgálatban eljáró Kúria kezdeményezte azzal, felvetette kiindulópontként a szerződés teljes semmisségét, ugyanis ha a vételi és eladási árfolyamok (indexálás) kiesik a szerződésből, akkor a maradék tartalommal már nem teljesíthető a szerződés, az egészében megdől. De azt akarta megtudni, van-e mód arra, hogy abba a bíróság új feltételt azért helyettesítsen be, hogy az indexálás, azaz az árfolyamnak kitettség megmaradjon és az adósok továbbra is kitettek legyenek a forint gyengülésének.
Érdekes körülmény, hogy az OTP jogi képviselője pont az a Dr. Gadó Gábor volt, aki korábban az Igazságügyi Minisztérium jogalkotási helyettes államtitkára volt korábban (1995-2010), gyakorlatilag manipulálni próbálta az OTP érdekében a bíróságokat. A C-26/13 ügy alapügyében is úgy érvelt, hogy a vételi és eladási árfolyamok alkalmazása nem okozhatja a szerződések semmisségét. Ugyanis a többségi ügyvédi kamarai vélekedés úgy tartja, az ügyvéd az ügyfele érdekében kifejtheti jogvédelmi tevékenységét, ám – álláspontom szerint – ez nem terjedhet odáig, hogy egy ügyvéd a jog kijátszására, az uniós jog megkerülésére törekedjen. Ugyanis egy jogvitában logikailag kizárt, hogy valamely félnek jogilag megengedett érdeke legyen a jogellenesség. (Egyébként a Magyar Ügyvédi Kamara 3/2022. (II.28.) Szakmai Álláspontja az én véleményemet megerősítette.) De miért érdekes ez? Az OTP nem véletlenül kérte fel jogi képviselőjének a nagy szaktekintéllyel bíró ügyvédet, akinek IM-beli tevékenysége felölelte a 2004-2008 időszakot és – elvben – pontos ismeretekkel bírhatott a kormányzati célokról. Ezzel természetesen nem az ügyvédet minősítem, hanem az OTP, mint tisztességtelen hitelező szándékát.
A C-26/13 ítélet meghozatala után a Kúria már a Kásler-alapügyben sem tartotta be az EUB ítéletét, hanem annak hatályát korlátozva, csak belenyúlt Káslerék szerződésébe és azt érvényessé nyilvánította az MNB árfolyam beillesztésével. Tehát, hiába örülhettek (volna) Káslerék, hogy az EUB ítélet számukra kedvező volt, a gyakorlatban mégis elhasaltak, hiszen az uniós jog értelmében teljesen érvénytelen semmis szerződést a Kúria úgy nyilvánította érvényesnek, hogy az az uniós jogot súlyosan sértette, ám az OTP-nek olyan tisztességtelen és jogtalan vagyoni előnyt juttatott, melyre nem lehetett jogosult.
fotó: Nyugati Fény
Egy ilyen tiltott beavatkozás mit jelent?
Az EUB ítélkezési gyakorlat alapján a szerződéses semmissége esetében csak és kizárólag a felvett összeget kell visszafizetni, azaz a példánál maradva 10 millió forintot. Az MNB árfolyam behelyettesítése esetében:
10.000.000.-HUF osztva 150.-HUF/CHF árfolyam = 66.667.-CHF lesz a felvételi devizában kirótt pénztartozás. Ha a forintosításig valaki csak ennek a kamatait tudta fizetni nagyjából, akkor a 256.-HUF összegen forintosítás szerint a tartozása:
66.667 x 256 = 17.066.667.-HUF. És még tolta a kamatokat is a banknak, meg a járulékokat, kezelési költségeket.
Érthető tehát, hogy a banknak nem mindegy, hogy éppen visszakapja zsiványsága okán a 10 millió forintot, vagy beszedi ennek három-négyszeresét. A magyar állam ezt a tisztességtelen hasznot realizálta a bankoknak az uniós jog tagadásával.
A Bankszövetség, a kormány és a Kúria ennek során megegyezett abban, hogy nem tartják be az EUB ítéleteit, hanem azokat felülírják saját értelmezéseikkel. Gyakorlatilag kicserélték az uniós jogot a nemzeti joggal. De ehhez kellett egy nemzeti jog. Ugyanis a Kúria pontosan tudta, hogy a bíróság hosszú távon nem lehet bírósági ítéletekkel operálni, így meghozták a DH törvényeket, amire úgy lehetett tekinteni, hogy „bocs, nem én a bíró szúrok ki magukkal, hanem sajnos a törvény mondja ki”. Ezzel a bíró elfelejtette, hogy az ő közjogi kötelezettsége pont annak megakadályozása lett volna, hogy a jogalkotó így elintézze a fogyasztókat. De erkölcsileg így menti magát, most meg elmegy tüntetni a magasabb fizetésért?
A Kásler-ügy után hiába jöttek sorozatosan az európai bírósági ítéletek, a magyar igazságszolgáltatás kerek-perec megtagadta az uniós jog alkalmazását. Ez a helyzet a mai napig fennáll.
Mi történt ezután?
A Bizottság az ún. kondicionalitási eljárás keretében lényegében lepaktált a magyar kormánnyal. Azt mondták, visszatartják a 10 milliárd eurót, ha rendbe teszik az igazságszolgáltatást. A kormány pedig megcsinálta a csapdát, mert azt mondták, hogy növelik az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörét és közben nem növelték, hanem szűkítették azt.
A büntetőeljárásjogi törvényt (Be.) módosították annyiban, hogy amennyiben az EU struktúráját érintő kérdésekben az ügyészség nem rendel el nyomozást – mondjuk a bíróságok hivatali visszaélése kapcsán – akkor egy un. felülbírálati indítvány előterjesztésére jogosult egy ügyvéd. Ezt a Budai Központi Kerületi Bíróság bírálja el. Azaz nem, mert erre gyakorlatilag soha nem került sor. Ugyanis úgy véli dr. Matusik Tamás bíró úr, aki az OBT volt elnöke, hogy nekem, mint a fogyasztókat (felpereseket) képviselő ügyvédnek egy újabb ügyvédet kellene meghatalmaznom. A be. igen sajátos értelmezése ismételten az uniós jogot sérti, pont ugyanúgy, ahogy szokás: a magyar jog értelmezésével felülírja az uniós jogot. De nem az EUB elé terjeszti az előzetes döntéshozatali indítványt, hanem blokkolja a kondicionalitási eljárás által elérendő célokat, eltéríti az eljárást az uniós jog céljától. Ez elviselhetetlen, és bizonyára az Európai Bizottság majd a helyén kezeli az ügyet.
Amikor láttam, hogy a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok nem fogják alkalmazni az EUB ítéleteit, megkerestem az Európai Unió Bíróságának elnökét. Felhívtam a figyelmét arra, hogy ha egy tagállam nem akarja alkalmazni az Európai Bíróság ítéleteit, akkor a Európai Bizottságnak kell érvényt szereznie az ítéleteknek. Ennek egyik eszköze lehet a kötelezettségszegési eljárás. De az EUB elnökének szóvá kell tennie, hogy a Bizottság életveszélyes játékot játszik furcsa alkuival, ugyanis a magyar bírói kar az EU strukturális alapjait, pénzügyi rendszerét támadja.
Mi lehet ennek a következő lépése?
Egy kötelezettségszegési eljárás. A fogyasztók pedig abban reménykedhetnek, hogy megbukik a kormány, és megbukik vele az összes bíróság. Ugyanis az uniós jog szempontjából nem bír relevanciával, hogy az uniós jog teljes érvényesülése és a hatékony bírói jogvédelem megvalósulása esetleg bank- vagy államcsődöt okoz. A bíróságoknak meg le kell vonniuk a szükséges következtetéseket, mennyiben szolgálták ki az illiberális állam elvárásait. Ugyanis a bíróknak jogi felhatalmazása van arra, hogy alkalmazzák az uniós jogot, és az azzal szembenálló nemzeti jogot félretegyék.
2025. február 4-én a Kúria elnöke olyan vérzivataros elnöki rendeletet adott ki, melyek a leghatártalanabb képzeletet is felülmúlják: gyakorlatilag az uniós jog elé be kell sorolni a poltikai elit valamilyen keresztény értékrendjét, és kijelöli azon bírókat, akik majd ellenőrzik, hogy ki mit mer gondolni az uniós jog hatályáról. Ez az inkvizitórius rendszer természetesen meg fog félemlíteni minden bírót, és a chilling effectet (dermesztő hatás) rendszerszintűvé teszik.
Emlékezzünk csak vissza a kúriai un. Konzultációs Testületek működésére. A kúriai polgári kollégium akkori vezetője létrehozott egy olyan szervezetet, mely nem képezte a Kúria semmilyen szervezeti egységét és nem végzett ítélkező tevékenységet. Az a legkisebb baj volt, hogy ilyen brigád létesítésére nem volt jogi lehetőség, ám azon „ajánlások”, melyeket rendre kiadtak, súlyosan sértették az uniós jogot. Az EUB két ügyben is érintette e súlyos anomáliát: a C-472/20 és a praxisomba tartozó C-705/21 ügyekben. A Kúria megszüntette a szervezetet, majd módosították a jogszabályokat, hogy ilyen szervezetek nem tehetnek közzé ajánlásokat. Csakhogy addig kialakult egy olyan gyakorlat, hogy az ítélkező bírák nem az EUB ítéleteit tartották legfontosabb jogforrásnak, hanem a Konzultációs Testület állásfoglalásait. Aggályosnak tartom, hogy az OBT jelenlegi elnöke is ezt a contra legem, önkényes gyakorlatot követte ítélkezésében, így megkérdőjelezem annak létjogosultságát, hogy az OBT elnöke legyen, hiszen hogyan higgyem el neki, számára szent és sérthetetlen az uniós jog, amikor eddig azt megtagadta?
A köznyelv az olyan bírót korruptnak nevezi, aki eloldja magát a jog hatálya alól annak érdekében, hogy valamelyik félnek kedvezzen. A korrupció nem abban áll, hogy egy „orvosi borítékban” vaskos bankjegyet adnak át nekik, hanem abban, hogy politikai elvárásokat teljesítenek, így megszűnnek a jog őrei lenni. Elveszítik funkciójukat. Márpedig ez azt jelenti, a magyar bíróságok így nem minősülnek pártatlan és független bíróságnak.
Szerintem kétezer bírónak fel kell állnia és el kell hagynia a pályát.
Értem ezalatt azon bírókat, akiknek referádájában uniós joggal ellentétes ítéletek vannak. 2-3 esetben még lehet szó tévedésről, de 10-15 éven keresztül nem lehet tévedni. Itt valójában nem jogi rendszerbeli hibák vannak, hanem a fejekben vannak súlyos problémák.
fotó: Nyugati Fény
Ha valaki 15 éven keresztül törvénytelenül dolgozik, azt nem fogja beismerni. Ha pedig a menekültügyi kérdésben Magyarország 200 millió eurós büntetést kapott és a kikényszerítő bírság is túl van a 200 millión, akkor mi a helyzet a deviza alapú hitelezéssel, ahol a szerződésállomány csak a fogyasztóknál 18,5 milliárd euró? Akkor ott mit fog kapni Magyarország? Lehet, hogy ez 500 millió eurós nagyság lesz, és ugyanúgy a napi 1 millió eurós kikényszerített bírságot, akkor mi lesz?
A mai napon jelent meg az EUB (Törvényszék) T-830/23. és T-156/23 egyesített ügyekben hozott ítélete. Lengyelország a 2019-es „igazságügyi reform” kapcsán 320.000.000.-EUR összegű kényszerítő bírságot volt köteles megfizetni. Lengyelország pert indított a Bizottsággal szemben, hogy ne kelljen megfizetnie a horribilis összeget, mert már minden rendben van. („Gyíkká változtatott… de már elmúlt…, ahogyan a Gyalog galopp híres jelenete szól)
Csakhogy a Törvényszék a keresetet elutasította, és kimondta, hogy márpedig fizetni kell.
Gondoljunk csak bele, van olyan politikus, aki azzal kampányol, hogy majd „hazahoz pénzeket”, mert a mostani kötelezettségszegések kapcsán majd nem kell fizetni, ha hatalomra kerül. Ezek alaptalan várakozások, hiszen illő ismeri az EU Szerződéseit, az EUB gyakorlatát, etc. Persze a szavazókat pont úgy lehet megtéveszteni, mint a fogyasztókat.
Milyen következményei lennének, ha megkapnánk ezt a bírságot is a nyakunkba?
Első körben bankcsődöket okozna, második körben államcsődöt. A bankcsődöt valaki fogja tudni kezelni – példának okáért az Erste, a Raiffeisen, a K&H – az anyabankokon keresztül. Az OTP is talán van akkora, hogy tudná kezelni. De Mészáros Lőrincék bankja, az MBH Bank, biztosan belebukna. Eltűnnének a jelzálogok, a keresztfinanszírozások, fedezet nélkül maradna a magyar bankrendszer teljes állománya. Mivel erre nem tudnának céltartalékot képezni, csődöt kell jelenteniük. Vagyis azért hallgat mindenki, mert félnek a bankcsődtől és az államcsődtől. Az Európai Unió Bírósága és a Bizottság viszont azon az állásponton van, hogy a fogyasztók a védelmét ilyen alapon nem lehet feláldozni.
Mi az állam felelőssége az ügyben?
Az államnak kettős felelőssége van. Az ún. Köbler-ítéleten fennálló felelőssége azaz, hogy az, ha az állam nem alkalmazza az uniós jogot – bíróságai útján – akkor az ebből eredő károkért felel. Emellett a “károkozó fizet” elve szerint, ha a bank okoz kárt, akkor a banknak kell azt megfizetnie.
Egyszerűsítve arról van szó, hogy mondjuk egy fogyasztó felvette az a bizonyos 10 milliós hitelt. Visszaadott már 11 milliót, tehát a C-520/21 ítélet alapján még neki járna vissza a szerződés semmissége miatt 1 millió. De a bank eladta a saját maga által kimutatott 50 milliós követelését egy faktor cégnek, aki fizetett a banknak 20 milliót ezért, de végrehajtás alá vonta a fogyasztót. A végrehajtási összegekkel, kamatokkal együtt 70 milliót követel. A fogyasztó 200 milliót érő családi házát elárverezik 70 millióért, mert ennyi lesz a becsérték, melyet a faktor cég vesz meg a vélt követelése fejében. Majd a nevére került házat eladja a piaci áron, 200 millióért.
Ha a magyar bíróság alkalmazná az uniós jogot és a fogyasztó veszi a fáradtságot, hogy pert indítson, a következő írtéletnek kellene születnie az uniós jog alapján:
Mivel a fogyasztó soha nem tartozott a faktor cégnek, semmis szerződésből nem erednek jogok és kötelezettségek, a 200.000.000.-Ft kárt meg kell térítenie. Erre a bíróság kötelezi is. Csakhogy a faktor cég csődöt jelent és előtte kivették már a nagy pénzeket osztalékba, melyen vettek egy dubaji penthouse ingatlant. De az is lehet, hogy nem vettek, csak felélték. Képzeljük el, mi van, ha egy ilyen faktor cég kap 100 db ilyen ítéletet, ha nem is lopták volna ki a cégből a pénzt, akkor sem tudná kifizetni a követeléseket, mert elköltötték fizetésekre, általános vállalati költségekre. A fogyasztók követelésének nincsen fedezet. Ilyenkor azt kell megvizsgálni, ki is okozta ezt a helyzetet? A magyar állam és bíróságai, akik nem adtak jogvédelmet. Tehát kit kell majd perelni? Az államot és a kártérítést majd az adófizetőkre terheli a következő kormány.
Az eredeti hitelezővel szemben kell egyébként a szerződés érvénytelenségének következményeit rendezni, így a bank fizet 1 milliót vissza a fogyasztónak. A bank és a faktor cég meg egymás torkának esnek, mert a bank elvett a faktor cégtől 20 milliót.
Túlmutat az uniós jog alkalmazásának hiánya a devizahitelesek ügyén?
Igen. Azt viszont látni kell, hogy két dolgot nem csinálhat az állam. Nem vizsgálhatja felül a devizahiteleket, mert nincsen hatásköre, ebben az Európai Bíróság már döntött. A bankokat sem mentheti meg. De a faktor cégeket sem.
Az állam a magánjogi viszonyokba nem szólhat bele. Az Európai Bíróság ítéleteit kell végrehajtani. Ott követi el a politika a legnagyobb hibát, hogy mindig bele akar szólni mindenbe. De ettől távol kell tartani magát. A politika feladata viszont, hogy legyen egy pártatlan és független bírósági rendszer, ezt kell megoldani. Ebbe beletartozik a bírsági épületek rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotától az igazságügyi alkalmazottak anyagi megbecsülésén keresztül a WC-papírig minden. És teljesen természetesen a bírói fizetéseket is rendezni kell. De téves azt gondolni, hogy a bírói függetlenség záloga csak a magasabb fizetés. Ha az a bíró, aki eddig 10 éven keresztül taposta meg az uniós jogot, az majd háromszoros fizetés birtokában hirtelen alkalmazni fogja? Nem előbb rendet kellene tenni a fejekben?
Az eddigi kormányoknak az a legnagyobb bűne, hogy a fogyasztók bankok általi kisemmizését bátorították, segédkezet nyújtottak a végrehajtásokkal (lásd Völner-Schadl-ügy), majd kiült a csodálkozás az arcukra, hogy a fogyasztók már nem költekeznek. Mégis miből? Ott van a bankoknál olyan hihetetlen összeg, mely elképzelhetetlenül hatalmas. Ha ez az pénz a fogyasztók kezében maradt volna, akkor emberi körülményeket biztosíthattak volna maguknak. Nem mennyiségi éhezés lenne, hanem csak minőségi. Nem lazacot ennének mangóval, hanem rántott húst, nem rákot, hanem marhapofát burgundi módon. De nem kőlevest és sarat. Vagy a gyermekeket tudnák oktatni, ruházni, fejleszteni. A sort reggelig lehetne folytatni.
Magyarország az Európai Unió területén az egyedüli olyan ország, ahol nincsen államilag biztosított fogyasztóvédelmi szervezet. Magyarországon az állampolgár csak arra való, hogy megadóztassák. Ám az is kritikus, hiszen szinte nulla jövedelme van. Magyarországon az uniós jogot illetően nincsen képzés, nincsen tájékoztatás sem.
Van-e lehetőség ezeket a pereket megújítani?
Van. Az egyik vidéki bíróságon ugyanis megértette a bíró, hogy az eddigi ítéletek jogfosztással jártak és kárt okoztak a fogyasztónak. Hiába van egy ügyben jogerős ítélet, van jogi lehetőség felülírni a jogerős döntéseket (ítélet dolog) és újabb pereket kezdeményezni. Ez megint 200 ezer per lesz. Az pedig bedönti azt az igazságszolgáltatást, ahol nincs lassan egy leíró sem.
Bármelyik bíróság fordulhatna előzetes döntéshozatallal az EUB-hoz. De olyan megfélemlítés alatt állnak a magyar bírók, hogy nem teszik meg.
Magyarországon megszűnt a gazdasági élet. Nincsenek vállalkozási szerződések, nincs mit lebonyolítani. Üresek a bírósági folyosók. Miért? Mert nincsenek vállalkozói jogviták. A jogvita pedig normális velejárója lenne egy pezsgő gazdasági életnek. Idehaza a „tudjukkik” nem csak a megrendelők, hanem a teljes alvállalkozó láncot is felvásárolták. Ha pedig nem fizetnek, akkor az alvállalkozó nem perel.
Olvastam, hogy megkeresett magyar EP-képviselőket a jogállamisággal kapcsolatban, milyen eredményre jutott?
Az Európai Parlamenti választásokat követően kerestem meg két jogi végzettségű képviselőt és Magyar Pétert, de nem reagáltak semmire. Majd novemberben válaszolt a a Tisza párt EP képviselője, dr. Kollár Kinga, hogy beszéljünk. Arra kértem, hogy mint EP-képviselő a jogállamiság és jogbiztonság – azon belül a devizás ügyek – érdekében küldje el a kérdést a Bizottságnak az uniós jog alkalmazásának hiányával kapcsolatban. Megígérték, hogy foglalkoznak majd az üggyel, de végül nem történt semmi. Állítólag időpontot kértek a Bizottságtól, de ez aggályos, mert ennek egyfelől semmi értelme, másfelől ilyen iratot nem osztottak meg velem.
Egy Tisza-sziget stuttgarti találkozójáról viszont azt az információt kaptam, azért nem foglalkozik az üggyel a Tisza, mert ha foglalkoznak a jogállamisági üggyel és a jogvédelemmel és ez belefut a kötelezettségszegési eljárásba, akkor attól félnek, hogy azt mondja majd rájuk a Fidesz: hazaárulók.
De ez csak akkor bír értelemmel, ha a Tisza a Fidesz szatellit pártja. Ha valaki valóban ellenfele a Fidesznek, és az azt mondja rá, hazaáruló, akkor csak nevetni kellene rajta. A Tisza tehát inkább beáldozta ennyi ember ügyét, csak ne mondják rá, hogy hazaáruló. Ez a stuttgarti árulás.
fotó: Nyugati Fény
Ha jól értem a szavait, gyávaságot vagy kollaborációt sejt emögött.
Mindkettőt. Ne felejtsük el, Magyar Péter mit csinált korábban. Sokszor elmondom, nekem ne mondja senki, hogy Magyar Péter pont bűnbánó maffiózó lesz. Amit elmond és a programjában felvesz, ugyanolyan demagógia és populizmus, mint amit a Fidesz csinál.
Szerintem Kollár Kingát leállították az ügyről, mert az igen furcsa lenne, hogy az egyik tiszás EP-képviselő nem tudja, hogy mit csinál a másik. Olyan munkásőr stílust, amit Stuttgartban a tiszások műveltek, én még nem láttam. Számukra nem az volt a baj, hogy ők hazudtak nekem hanem az, hogy kiderült. A megkereséskor mondhatta volna az EP képviselő, hogy nem foglalkozik az üggyel, de ők inkább csendben hallgattak, az ügyre „rátolták a páncélszekrényt”. A mai napig nem kaptam hivatalos választ tőlük, hogy miért nem foglalkoztak több millió ember ügyével.
A közösségi oldalán is említette, hogy elképesztő tempóban nyomozták, ki adta ki az információt, hogy nem hajlandóak a jogállamisági üggyel foglalkozni a tiszások.
Igen, ezt a Fidelitasban nyilván megtanulták. Az egész Fidesz így működik, az egész kormányzat így működik. Ebben nincsen semmilyen kiszámíthatatlan történet. A Tisza-szigetek tagjait nem lehet hibáztatni. Még nem látják a valóságot, nem bírnak kellő mennyiségű információval. De úgy hallani, egyre nagyobb a fluktuáció.
Az szintén világosan látszik, ők, mármint a tiszások nem mozdulnak majd a jogállamisági ügyben. Ezt érthetővé teszik számomra az EP képviselők közösségi oldalán megtett hozzászólások. A jogállamiságról hallgatnak, mert ez most nem fontos. De Szavazz a Tiszára!, ha pedig majd kormányra jutnak, akkor fontos lesz a jogállam. Addig nem.
Miért lenne fontos a magyaroknak a mindennapokban, hogy érvényesüljenek a jogállamisági elvek?
Azt kell látni, a jogállamiság közvetlen összefüggésben van az emberek pénztárcájával. Jogállam nélkül ugyanis nem érkezik befektető Magyarországra, ha nem jön nyugati munkamorál, akkor megragadunk a szalagmunkáknál. Hiába üzletel külön a kormány egyes autómárkákkal, ha nincs kiszámítható jogi környezet, akkor maradnak a legkisebb hozzáadott értékű munkát adó autógyárak és marad a hatalmas elvándorlás. Jöhetnek a vendégmunkások, de a magyar emberek attól még éhen halnak. Az első lépés tehát a jogállamiság helyreállítása kell legyen, ez nem valamiféle elvont fogalom.
Van még esély ön szerint hazahozni az uniós pénzeket?
Az EU pénzeket senki nem fogja hazahozni, ahogy lejárnak a határidők, ezek elvesznek. Egy dologgal lehetne ezt megoldani, ha az igazságszolgáltatásban valóban mélyreható, gerincet érintő változások történnének, az ügyészséget is beleértve. Ennek súlyos személyi változásokkal kellene együtt járnia. A közigazgatásba szakszemélyzetet kellene importálni, mert nem tudjuk feltölteni. Rossz a képzés és az emberállomány, az Unióval kellene szorosabbra fűzni az együttműködést. Egyszer szóvá tettem Brüsszelben, hogy nincs a bírói karnak uniós jogi képzése. Erre elém tettek egy dokumentumot, hogy van, mert az unió finanszírozza. Hát így derült ki, hogy „elrakják zsebre”. A bírói karban olyan bírók oktatnak, akik tagadják az uniós jogot. A bírói kar persze próbál kitörni a civil szféra felé, ezt mutatta a bérezéssel kapcsolatos segélykiáltásuk.
A minapi kúriai elnöki kinyilatkozatás (SZMSZ változtatások) is afelé halad, esze ágában sincsen a Kúriának az uniós jogot alkalmaznia. De ennek részletes elemzését egy néhány nap múlva megjelenő publikációmban teszem közzé.
Mit gondol a lengyel példáról?
Lengyelországban lényegében fellázadtak a bírók a kormány ellen. Náluk a devizahitelesek ügyében már nem kérdés, hogy semmisek a szerződések, ott már az a van terítéken, hogy milyen elszámolási mód legyen a bankokkal. Jóval előrébb tartanak, azok a bankok, amelyeknek sok pénzt kell visszafizetniük, elkezdhetik elhatárolni a veszteségüket, más cégbe helyezhetik ki és bedönthetik: Ennek veszélye Európa szerte fennáll. Az EUB előtt már vannak olyan kérdések, melyek ezt a témakört érintik.
Pontosan tudom, milyen prioritások felé kellene elmozdulni, de mihamarabb el kellene mozdulni végre. Ám azon emberek, akik felelőssége fennáll a kialakult tragédiában, már nem lehet kezdeni semmit. Olyanok kellenek, akiknek van hitele az emberek előtt.
Magyarországon megszoktuk és ma is csúcsra járatott: valaki kiperdül az ATV-be és két percben megígér valamit – mert ehhez szoktatták hozzá a nézőket a politikusok – és este leméri, milyen a tetszési indexe. Ez kevés, nem működik.
Az Európai Unió Bíróságának friss törekvése, hogy különböző jogterületeket von be a fogyasztóvédelem mellé. Beveszi ide a tisztességtelen piaci magatartást, az erőfölénnyel visszaélést és az Alapjogi Chartát is. Amikor a magyar bíróság lábbal tiporja az uniós jogot, az nyilvánvalóan törvénytelen, adott esetben bűncselekmény. De amikor egy olyan ítéletet hoz a bíróság, hogy egy érvénytelen szerződésből mégis fizessen ki az ügyfél 50 millió forintot az OTP Faktoringnak, akkor a bíróság az ítélkezésével az uniós alapjogokat sérti meg. Ez minden területre igaz, nem csak a devizahitelesekre.
Mi a megoldás?
Mielőtt erre válaszolok, jól összefoglalja a helyzetet Orbán Balázs esete is. Ugyanis az többről szólt. Rendszerszintű probléma, hogy a párthoz közel álló emberekkel az uniós jog tagadását lényegében tudományos munkákba emeltetik át. A tudományos akadémiai munkákon keresztül lényegében kiterjesztik a tudományos életre is az önkényt. Onnantól hivatkozni kell ezekre a dolgozatokra és hiába sértenek vele uniós jogot, azzal írnak felül mindent. Így állok megdöbbenten például egy kúriai tanácselnök esete előtt, aki egy egyetemi tanszékvezető, az uniós jog szakértője. Elolvastam PhD munkáját, vagy a habilitációját, és azt összevetettem bírói munkásságával. Nagyok a bajok. És nem lehet ellene fellépni, mert az ügyészség nem jár el egy feljelentés kapcsán. Tengernyi tárgyalási videóm van fent a közösségi médiában. Nyomon lehet követni, hogyan vélekednek a tárgyalásokon a bírók az uniós jogról. Megdöbbentő.
Ha valaki keményen megfogná az igazságszolgáltatást, vagy a többi szakterületet. Az egy jó kiindulópont lehetne. Csak senki nem lesz képes egy minisztériumi rendszert felállítani és köztisztviselőkkel feltölteni. Aki kormányra kerül, annak kicsit kamikaze kormánya lesz, de valakinek ezt is be kell vállalni.
Magyar Péter azt nyilatkozta, hogy volt fideszes tisztségviselőket rehabilitálna az államapparátusba. Ez valóban megoldás lenne?
Soha! Ez ugyanúgy a korrupció fenntartása lenne. Az a vád illeti Magyar Péteréket – és ez megalapozottnak is tűnik – hogy átmenti a NER-t. De a legnagyobb baj a szakmai dilettantizmus. Magyarországon a szakemberek eltűntek, mindenki befogja a száját, hogy megússza a támadásokat, inkább távol tartják magukat és nem adják semmihez a nevüket.
A választók pedig mit mondanak? Hogy bezzeg az értelmiség hallgat. És igazuk van. És akkor hol vannak az új hiteles arcok? A jövő nemzedékét kell erkölcsileg és szellemileg kinevelni, nincs más megoldás.
***
