Kiderültek a részletek: Bukása ellenére is egy vagyonért foglaltak Novák Katalinnak szobát az olimpiára

Végül üresen álltak Párizsban Novák Katalin szobái.

Több mint 228 millió forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a Sándor-palota a párizsi olimpia alatt: Novák Katalinék luxusszállást foglaltak, végül üresen álltak a szobák.

Nováknak foglalták, ám időközben megbukott

Beszámoltunk arról, hogy Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, az Igazságügyi Bizottság alelnöke január közepén robbantott a hírrel: százmilliókat dobott ki az Orbán-kormány az ablakon.

Felmerül a bűncselekmény gyanúja

A politikus közölte, hogy az elnöki hivatal nem módosította a szobafoglalást a francia luxusszállodában, amely eredetileg a párizsi olimpia 28 napjára szólt, egy sokkal nagyobb elnöki delegáció részére.

„A közpénzek ilyen mértékű pazarlása bűncselekmény gyanúját is felvetheti”

– jelezte.

Miután kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és delegációja számára

Párizs egyik legelegánsabb szállodájában foglaltak le 15 szobát az olimpia teljes idejére

több mint 228 millió forintért, a 444.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be.

Arra szerettek volna választ kapni a Sándor-palotától, hogy

  • ki hagyja jóvá a szállásfoglalásokat (beleértve, hogy hol szálljon meg az elnök, mennyibe kerülhet a szállás és hányan utazhatnak vele),
  • a költségeknek és a delegáció méretének van-e valamilyen korlátja,
  • Novákkal hány családtagja utazott volna ki, és kik lettek volna a további résztvevők.

A kegyelmi botrány közbeszólt

Mint ismert, a köztársasági elnök jóval a párizsi olimpia előtt bukott bele a kegyelmi botrányba.

Ezért az útra utódja, Sulyok Tamás ment. Az új köztársasági elnök azonban nem maradt végig,

mindössze három napot töltött kint.

Akkor már nem lehetett módosítani a foglaláson, úgyhogy ki kellett fizetni a teljes összeget.

Kiderültek a részletek

A Sándor-palota válaszából kiderült, a szállásfoglalásra a protokollfőnök teszi meg az első javaslatot „protokolláris, biztonsági és hatékonysági szempontokat mérlegelve„, amit véleményez a külügyi igazgató.

A foglalást a Sándor-palota főigazgatója hagyja jóvá, a gazdasági igazgató ellenjegyzésével.

A többit a Külgazdasági és Külügyminisztérium intézi az érintett nagykövetség bevonásával. Novák párizsi útját 2023-ban foglalták le, a szerződést a párizsi magyar nagykövetség kötötte meg.

A költségeket nem korlátozzák

Mint a portál megtudta:

nincs jogszabályi korlátja a szállásköltségnek és a delegáció számának.

„A Sándor-palota az egyes utazások szállásköltségeit az éves költségvetési törvényben meghatározott keretszámokra tekintettel tervezi.

Az elnöki delegációkat pedig a protokolláris, diplomáciai és biztonsági szempontok, valamint az észszerűség és a hatékonyság mellett 2248/2000. kormányhatározat figyelembe vételével állítja össze”

– áll a Sándor-palota portálnak küldött válaszában.

Nem tudják, megszállt-e ott valaki

Arra azonban nem tudtak válaszolni, hogy ki utazott volna Novákkal, mert

a delegációs listát már nem állították össze.

Azt sem tudják, hogy a szobákat igénybe vette-e valaki abban az időszakban, amikor Sulyok Tamás és kísérete nem használta azokat.

Novák számára július 25. és augusztus 12. között foglaltak szobákat,

a 15 szobáért átlagosan 850 ezer forintot fizettek éjszakánként.

Kapcsolódó:

DK: Bűncselekmény gyanúját veti fel Sulyok Tamás párizsi szállodafoglalása, ezért kikérjük a foglalások adatait!

Valódi Hírek