DK: Bűncselekmény gyanúját veti fel Sulyok Tamás párizsi szállodafoglalása, ezért kikérjük a foglalások adatait!

A DK szerint a közpénzek ilyen mértékű pazarlása bűncselekmény gyanúját is felvetheti.

Több mint 228 millió forint közpénzt égetett el Sulyok Tamás alig három nap alatt

Több mint 228 millió forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a Sándor-palota Sulyok Tamás köztársasági elnök alig háromnapos párizsi tartózkodására – hívta fel a figyelmet Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője, az Igazságügyi Bizottság alelnöke szombaton.

Felmerül a bűncselekmény gyanúja

A politikus közölte, hogy az elnöki hivatal ugyanis nem módosította a szobafoglalást egy francia luxusszállodában, amely eredetileg a párizsi olimpia 28 napjára szólt, egy sokkal nagyobb elnöki delegációra.

„A közpénzek ilyen mértékű pazarlása bűncselekmény gyanúját is felvetheti”

– jelezte.

A DK közérdekű adatigényléssel fordul a Sándor-palotához

„A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordul a Sándor-palotához, hogy megtudjuk:

  • milyen szerződést kötöttek a párizsi luxusszállodával, hogy nem tudták lemondani a 28 napos foglalást?
  • Mérlegelték-e, hogy más szállodákban foglaljanak három napra szállást Sulyok Tamásnak, és teljesen lemondják az eredeti foglalást?
  • Ki vagy kik hozták a döntést arról, hogy 228 millió forintot fizetnek ki az államfő háromnapos párizsi tartózkodásáért?

– sorolta a DK politikusa.

„Mi, szociáldemokraták nem fogjuk hagyni, hogy a Fidesz köztársasági elnöke luxusszállodákban pazarolja a magyar emberek pénzét.

Ennek a pénznek sokkal jobb helye lenne a pusztulás szélén álló egészségügyben, oktatásban és a vasúti közlekedésben”

– emelte ki.

(dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek