Már pénzért is árulják, mégsem akar senki ezredesi rangért fizetni Magyarországon

Fél éve vehetnénk pénzért katonai rangot.

Tavaly július elsejétől hatályos az a törvény, ami szerint címzetes alezredesi vagy ezredesi rendfokozatot lehet vásárolni, de az elmúlt fél évben egyetlen érdeklődő sem akadt – írta meg a hvg.hu.

A katonai rendfokozatok ára még nem ismert

Senki sem érti, hogy az Orbán-kormány miért teremtette meg a lehetőségét, hogy

pénzért vagy más hazafias cselekedetért speciális katonai rendfokozatokat osztogathassanak bárkinek.

A jogszabály szövege szerint a honvédelmi miniszter címzetes ezredes és alezredes rendfokozatot adományozhat

„a Honvédség társadalmi megítélésének növelését előmozdító azon személye részére, aki egyedi megállapodásban

honvédelmi célra vagyoni vagy nem vagyoni hozzájárulást teljesít”.

Mivel egyetlen érdeklődő sem akadt az elmúlt fél évben, nem derült még ki, hogy mennyibe kerülnek a kinevezések.

A címzetes ezredesi vagy alezredesi rang valójában nem igazi katonai rendfokozat. Azok ugyanis, akik ilyennel rendelkeznek majd, a lehetőséget létrehozó jogszabály szerint „nem minősülnek katonának”.

Nem is tartoznak a honvédek jogállását szabályozó kormányrendelet hatálya alá, mert a speciális rangok bevezetésének célja a hivatalos közlések szerint csupán

„a társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolatának további erősítése”.

Valódi Hírek