Hajmeresztő: Több mint 2 milliós számlát kapott a csőtörés után

A vízművek elismerte a hibát, de a számla maradt.

A Fővárosi Vízművek egyik ügyfelének 2,2 millió forintos vízdíjat számláztak ki, miután csőtörés történt – írta meg a 24.hu.

A vízóraaknában dőlt a víz

A vízművek a reklamáció után elismerte, hogy az ő karbantartási területén történt a csőtörés.

Közölték, hogy felülvizsgálják a számlázást: csakhogy a több mint 2,2 milliós számlát azóta sem sztornózták le.

Véletlenül tűnt föl tavaly júliusban az ügyfél kertjében dolgozó munkásoknak, hogy a vízóraaknában ömlik a víz – a cső annyira el volt rozsdásodva, hogy akkor is csak nagy nehezen sikerült elzárni a csapot.

Senki sem tudta, hogy mióta ömlött ott a víz,

az ügyfél még aznap sem látta úgy, hogy átnedvesedett volna a föld az akna környékén.

Elismerték a hibát

A Fővárosi Vízművek szerelői még aznap este kimentek, és kijavították a hibát. Erre csak azért kerülhetett sor, mert

az ingatlan a szolgáltató karbantartási területén van.

Ennek a körülménynek abból a szempontból is nagy jelentősége van, hogy kit terhel a csőtörés költsége.

A vízművektől küldött szerelők azt mondták az ügyfélnek, hogy a kánikula idején annyira megnőtt a vízhasználat, hogy tömegesen fordultak elő csőtörések. Alig bírják a munkát – ez ráerősít a vízhálózat katasztrofális állapotáról szóló adatokra és figyelmeztetésekre.

Az ügyfél átalánydíjat fizet a vízfogyasztás után,

a vízmérőt évente olvassa le a szolgáltató. Az éves leolvasásra októberben került sor, akkor már érezhető volt, hogy baj lesz.

A Díjbeszedő felszólításokat küld

Állítása szerint nem kapott munkalapot és egyéb dokumentumot a csőtörés javításáról, később is hiába kért papírt a vízművektől. Azt sem tudja, hogy a munkások lejelentették-e a vízóraállást, és úgy emlékszik, ezt tőle sem kérte a szolgáltató. Miközben

a törvény szerint hasonló esetekben 15 napon belül el kell számolni a fogyasztóval.

Az októberi éves leolvasásnál kiderült, hogy 3 800 köbmétert nyelt el a föld.

Ez egy átlagos magyar fogyasztó 100 évi fogyasztásának megfelelő víztömeg.

Az ennek alapján kiállított számla pedig 1,4 millió forintos vízdíjat és 840 ezer forint csatornadíjat terhelt az ügyfélre.

A vízművek ellenőre a fogyasztó kezdeményezésére megjelent a helyszínen, és biztosította az ügyfelet, hogy ne aggódjon, nem kell kifizetnie a több mint 2 milliós számlát.

A cég online, levélben is biztosította, hogy felülvizsgálta a számlázást, és kamatzárat kért az összegre a Díjbeszedőtől – mivel a vízművek karbantartási kötelezettsége alá eső területen történt a csőtörés.

A számlát azonban nem sztornózták.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek