Mi történt? Visszavonul Orbán Viktor megmondóembere

Eddig bírta Georg Spöttle?

Georg Spöttle, Orbán Viktor megmondóembere kedden bejelentette, hogy 24 év után visszavonul a közéleti fellépésektől, de külpolitikai újságíróként egy ideig még folytatja. Ennek tényét a „biztonságpolitikai szakértő” közösségi oldalán jelentette be. Eddig a kormánymédiában rendszeresen szerepelt, legtöbbször a kormány migránsellenes szólamait erősítette meg.

Felhívta a figyelmet, hogy pénteken tartanak egy rendezvényt, amin még részt vesz. Emellett ígérete szerint január 20-án is „mond pár szót Donald Trump beiktatásának budapesti ünnepségén.

Georg Spöttle visszavonul: pálmafákra vágyik

Keddi bejegyzésében azt írta:

„Nem fogunk többet a TV-ben sem találkozni. Külpolitikai újságíróként még egy ideig dolgozom tovább, de lehet, hogy hamarosan csatlakozom azon német nyugdíjasokhoz, akik pálmafák alatt akarják eltölteni utolsó éveiket, ami nem egy rossz dolog.”

A német származású Spöttle Budapesten született, később Németországban élt. A kétezres évek óta rendszeresen szerepelt a magyar sajtóban. Biztonsági, biztonságpolitikai, közéleti területeket érintő kérdésekben nyilatkozott, a kormánymédia egyik kedvenc szereplője volt.

„Szakértőként” 2015-től a kormány bevándorlásellenes álláspontját erősítette, és olyan lakossági fórumokon is fellépett, amelyet a kormánypárt szervezett a 2018-as választásokat megelőzően – idézte fel a hvg.hu.

Az orosz álláspontot reklámozta

Az orosz–ukrán háború alatt az oroszok meghívták Spöttlét a frontra. Ezt követően a Demokratának úgy nyilatkozott, hogy

„az ukránok terrorista módszereket alkalmaznak, az oroszok részéről gyűlölettel nem, hazaszeretettel viszont találkozott (sic!)

– idézte a portál.

Később botrányba is keveredett egy videófelvétellel kapcsolatban.

További érdekesség, hogy mivel Spöttle nem tekinti magát közszereplőnek, a kommunista rezsim titkosszolgálati iratait őrző levéltárban egyelőre nem lehet belenézni a róla esetlegesen keletkezett dokumentumokba.

Georg Spöttle bejegyzését itt nézheted meg:

Kapcsolódó:

Szánalmas: A nagy lebukás után a „Pesti Srácok” kénytelen volt beismerni az ocsmány videóhamisítást

Valódi Hírek