Rengeteg közpénzt magángépezett el a gazdagági gigaminiszter.
„Bécs, Davos, Párizs és a közpénz még mindig tart, mondhatná Nagy Márton”
– sorolta Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
A képviselő kiemelte, hogy a nemzetgazdasági miniszter az elmúlt két évben
60 millió forint közpénzt költött el
arra, hogy magánrepülőgéppel utazzon. Ezzel Orbán Viktoron és Szijjártó Péteren is túltett szerinte, akik a „nem is kormánygéppel” járják a világot.
Fizessen vagy menjen!
Kálmán Olga úgy folytatta:
„A megszorításokért felelős miniszter összesen 132 millió forintot utazgatott el a pénzünkből mindössze két év alatt. Eközben mi fizettük az Európa-rekorder inflációt, a megemelt adókat és a folyamatosan dráguló üzemanyagot”
– emlékeztetett.
A DK azt követeli, hogy a miniszter fizesse vissza azt a pénzt, amit elutazgatott. Ha erre nem hajlandó, akkor még ma adja be a lemondását.
„Nem fogjuk eltűrni, hogy a megszorítások arca két kézzel szórja a közpénzt, amit elvett az emberektől az ár- és adóemelésekkel.
Fizessen vagy menjen!”
– mondta. Figyelmeztetett, hogy a pénzégetés magasiskolája, hogy a közpénzen vásárolt meglévő gépek mellett még magángépekre költi az emberek pénzét.
Csillagászati ára volt a szállásának is
Ráadásul a miniszter szállása is csillagászati összegbe került. Kiderült, hogy
egy éjszakára 1,7 millió forintba került,
a vele tartó egy fős delegáció szállása pedig több mint 1 millió forint volt egyetlen éjszakára.
„Az egyik kezével elvesz, a másikkal pedig elkölti!”
– mondta és hozzátette, hogy
„Nagy Márton fizessen vagy menjen!”
Kálmán Olga összefoglaló videóját itt nézheted meg:
Kapcsolódó:
Óriási baj lesz: Orbán embere karácsony előtt sokkolta a magyarokat a költségvetési bejelentéseivel