Megvoltak az első tesztrepülések.
Több tesztrepülést is végrehajtott a napokban a Hungary Airlines az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító repülőgéppel, és már a papírjai is megvannak – írta meg az airportal.hu.
Alig pár hete volt az első tesztrepülés
Mint írták,
a légitársaság december 23-án hajtott végre első alkalommal egy tesztrepülést a géppel.
Ezt január 4-én és 5-én több, Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követte saját „HUA” kóddal és „BUDAPEST” hívójellel. Az Airbus A330F január 5-én HUA 951-es járatszámmal
Sanghaj második számú légikikötőjébe, a Hungcsiaó (Hongqiao) nemzetközi repülőtérre ment.
A portál információi szerint egy esedékes karbantartásra indult Kínába.
Valószínűleg már tavaly megkapta az engedélyt
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részeként működő Légügyi Hatóság légijármű üzembentartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája még nem frissült. Feltehető azonban, hogy
már decemberben kiadták a Hungary Airlines számára az engedélyt.
Ezzel párhuzamosan kaphatta meg a „HUA” ICAO-azonosítót és a „BUDAPEST” hívójelet.
Csak a nevében magyar, javarészt kínai
A 2021-ben bejegyzett vállalat 2024 áprilisában változtatta nevét Hungary Airlines Kft-re.
A cég évek óta tevékenykedik a Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén.
Kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft., majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven, székhelye a BUD Cargo City-ben van.
A 2024. november végéig a Wizz Air üzemeltetésében repülő, állami tulajdonú Airbus A330F repülőgép az elmúlt években a vállalat számára szállított árut Csengcsouból és Hangcsouból Budapestre.
Emellett több, más légitársaságtól bérelt gép repül jelenleg is Kína és Magyarország között az áruival – írta a portál.
A Hungary Airlines Kft. többségi tulajdonosa 50 százalékot meghaladó részesedéssel a hazánkban élő Wu Jiang kínai üzletember.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Kapcsolódó:
RENDKÍVÜLI: Új magyar légitársaságot jelentettek be, ám van itt egy megdöbbentő csavar