Mi a fene folyik itt? Megszólalt Mészáros exvejének botrányos ügyeiről az orbáni bosszúhivatal

Szorul a hurok, bajban van Mészáros Lőrinc exvejének cége: már a GVH sem bírta annyiban hagyni az ügyet.

A GVH jelentést készített Mészáros Lőrinc exvejének vasúti közbeszerzései ügyében

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még december közepén „Brutális vasúti közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH” címmel adott ki egy közleményt arról, hogy

1,2 milliárd forintra büntették a Homlok Csoportot egy vasúti közbeszerzés ügyében.

A cég tulajdonosa pedig Homlok Zsolt, aki Mészáros Lőrinc lányának, Mészáros Ágnesnek a volt férje.

Mészáros Lőrinc exvejének cége került kereszttűzbe

„Budapest, 2024. december 13. – Tiltott módon összejátszott több cég egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzése során – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összehangolt kartellezés során szinte mindent egyeztettek egymással az érintett vállalkozások.

A kartellt koordináló Homlok Csoport két vállalkozására összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa.

A cégek megpróbálták akadályozni a GVH eljárását, képviselőik a meghirdetett tárgyaláson sem vettek részt, ezért

további 25 millió forint eljárási bírságot is meg kell fizetniük”

– írták a GVH jelentésében.

Megszólalt a Gazdasági Versenyhivatal

Horváth Bálint, a Gazdasági Versenyhivatal kommunikációs vezetője az Indexnek nyilatkozott a hatóság közleménye után.

„Jókora fake news!”

– reagált Horváth Bálint arra a kérdésre, hogy titokban vonhatták-e vizsgálat alá Mészáros Lőrinc exvejének cégeit.

Horváth a lapnak azt is elmondta, hogy a GVH

„minden esetben a hatályos jogszabályok és bizonyítékok alapján ítéli meg az elé kerülő ügyeket, ezek során egyéb, például magánéleti szempontokat nem vesz figyelembe”.

Titokban tették közzé a jelentést?

A GVH-s kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: előfordult, hogy „a média, vagy egyes politikusok minden szakmai szempontot mellőzve oknyomozónak, tényfeltárónak nevezett cikkekben vagy a közösségi médiában súlyos képtelenségeket” állítottak az ügyben. Ezzel a kijelentésével pedig Hadházy Ákosnak üzenhetett, aki már korábban is jelezte, hogy

a GVH titokban jelentette meg az üggyel kapcsolatos közleményét.

„A Gazdasági Versenyhivatal a vonatkozó jogszabályi előírásnak megfelelően valamennyi eljárás alá vont ügyfél általi átvételt követően hozza nyilvánosságra a korlátozottan megismerhető adatokat nem tartalmazó határozatát a honlapján. Erről egyébként a képviselő urat is tájékoztattam, azonban ezt elfelejtette közölni”

– mondta még a kommunikációs vezető.

Kapcsolódó:

Bekövetkezett, amitől Mészáros Lőrinc tartott: Szilveszterkor futott be a bűncselekmény vizsgálatának eredménye

Valódi Hírek