Lelepleződött Mészáros Lőrinc a GVH vizsgálatán.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szilveszter éjjel közzétette a jelentést, amelyet a Mészáros Lőrinc volt veje elleni vizsgálat hozott. Mint Hadházy Ákos független parlamenti képviselő megírta: kiderült, hogy Homlok Zsolt feleannyiért dolgozott volna, mint az apósa.
Homlok Zsolt lebuktatta exapósát, Mészáros Lőrincet
Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:
„Amikor legkevesebben figyelnek rá, szilveszterkor a Versenyhivatal stikában kitette honlapjára a Mészáros exveje elleni vizsgálat részletes jelentését (miután ezt közérdekű adatigényléssel kértem tőlük).
Karácsony előtt ugyanis csak egy sajtóközleményt adtak ki, ami – mit ad Isten – néhány apró részletet »elfelejtett« megemlíteni.
A jelentésből viszont kiderül:
1) Igazam volt nekem és az Átlátszónak: A GÁZOS KÉTSZER ANNYIÉRT ÉPÍTETT VASUTAT, MINT AMENNYIÉRT A VEJE VÁLLALTA VOLNA ÉS MÁSFÉLSZER ANNYIÉRT, MINT AMENNYIRE AZ ÁLLAM EREDETILEG BECSÜLTE A MUNKÁT (ez kb. 17 milliárd forintjukba került Önöknek).
2) Az úgynevezett Versenyhivatal a hat ajánlatból csak a két »olcsót« vizsgálta, a többi, kétszeresen túlárazott ajánlatot adó céget gondosan elkerülte. Így nem vizsgálták a Szent Gázszerelő cégét sem.
3) Igaza volt az informátoromnak abban, hogy Homlok Zsolték egy banális hibán buktak meg: az egyik hiánypótlás alkalmával a titkárnő véletlenül ugyanazt a PDF fájlt csatolta mindkét cég ajánlatához, sorról sorra egyező ajánlatokkal…
Mészáros Lőrinc veje >>kivételesen<< piaci árat ajánlott, nem a dupláját
A fentiek alapján erre a bizarr ügyre csak az lehet az egyetlen magyarázat, amit a korábbi posztjaimban leírtam: a Mészáros lányától válófélben levő Homlok Zsolt úgy akart nyerni, hogy
kivételesen piaci ajánlatot ad és így sokkal olcsóbban végzi el a munkát.
Tudhatta viszont, ha egyedül ő ad normális árat, a többiek viszont a szokásos, dupla túlárazással kartelleznek, akkor az ő ajánlatát kidobják, mint a macskát sz.rni.
Bevett szokás ugyanis az ellenséges, nem lemutyizott ajánlatot azzal érvényteleníteni, hogy az IRREÁLISAN OLCSÓ. Ezért kellett Homlokéknak egy övékhez hasonlóan »olcsó«, kamu ajánlat, csak ugye valaki elszúrta a dolgot.
Amit valószínűleg nem fogunk egyhamar megtudni, de a fentiek alapján szintén igaz lehet: az informátorom szerint a hivatal belefutott egy olyan üzenetbe is, amit M. küldött az exvejének és amiben arra kérte, hogy lépjen vissza.
Erről természetesen nincsen szó a jelentésben. Az viszont egy fontos mellékszál, hogy mi alapján indult a vizsgálat. Az Átlátszónak ugyanis azt nyilatkozta a hivatal, hogy »bejelentést kaptak«.
Valaki nem akarta, hogy „olcsón” épüljön a vasút
Pár nap múlva hivatal igazgatója azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy nem volt ilyen, hanem maguktól vizsgálódtak. Nos, a részletes indoklásból kiderül, hogy hazudott: PANASZ érkezett ugyanis.
Egy biztos még: normális országban ez az egy ügy is kormányválsághoz és M. Lőrinc elítéléséhez vezetne. Homlok ugyanis kétségtelenül »kartellezett«, de csak azért, hogy sokkal OLCSÓBBAN (féláron) nyerhessen, mint a gázszerelő.
Az igazi elkövetők azok voltak, akik Homloknál kétszer, az eredetileg becsült árnál másfélszer magasabb, de egymáshoz nagyon hasonló ajánlatot adták.
A GVH jelentése >>INNEN<< tölthető le.”
(Hadházy Ákos/Facebook)