33 ezer fővel kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Jelentősen megugrott a munkanélküliség a KSH szerint
A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest
33 ezerrel, 4 millió 679 ezerre csökkent 2024 novemberében.
A munkanélküliek száma 221 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt a múlt év 11. hónapjában – hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Kapcsolódó: Baj van: Megugrott a munkanélküliek száma Magyarországon, és nem látszik a vége
A 2024 szeptember-novemberi időszakában a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében
4 millió 691 ezerre csökkent
– jelezték.
Csökkent a dolgozók létszáma
Míg a férfi foglalkoztatottak száma 23 ezerrel, 2 millió 488 ezerre, addig a nőké 2 millió 203 ezerre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 39 ezerrel, 4 millió 517 ezerre csökkent. A közfoglalkozatottak és a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, előbbi 63 ezer, utóbbi 111 ezer fő volt.
Kapcsolódó: Súlyos adatok érkeztek: Elindult a roham, tömegével menekülnek Ausztriába a magyarok
4,7 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta
A 15-64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,1 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 0,5 százalékponttal kisebb lett (78,7 százalék), a nőknél nem változott (71,4 százalék) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A 2024. szeptember-novemberi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 20 ezerrel, 231 ezerre,
a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal, 4,7 százalékra emelkedett.
A férfiak esetében a munkanélküliek száma 120 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt. A nőknél a munkanélküliek száma 111 ezret tett ki, rátájuk 4,8 százalék volt, 0,5 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakában mért értéket – ismertették.
Kiderült: csaknem 1 évig keresnek állást a magyarok, mire találnak is
A munkakeresés átlagos időtartama
11,6 hónap volt.
Az összes munkanélküli 49 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 3,5 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakánál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 33,1 százalékát tették ki.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. november végén 0,5 százalékkal, 225 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
(ksh.hu nyomán)