Ferenc pápa fontos üzenetet fogalmazott meg újévi köszöntőjében

A jezsuita egyházfő az élet védelmére szólított fel újévi üzenetében.

Rómából jelentette a Reuters, hogy Ferenc pápa újévi üzenetében ismét megerősítette, hogy továbbra is elkötelezett a katolikus egyház doktrínája mellett, miszerint az

„életet védeni kell a fogantatástól fogva egészen a természetes halálig”.

Ezzel az egyházfő egyértelművé tette, hogy nem kíván engedményeket tenni sem az abortusszal, sem a kegyes halállal kapcsolatban: minden marad úgy, ahogyan azt az egyház előírja.

Ellentétes doktrínák között egyensúlyozik

A pápa jellemzően szigorúan prédikál, ugyanakkor együttérzést mutat azok irányába, akik az egyház előírásával ellentétes életmódot folytatnak. Így például közvetlenül támogatott egy római transznemű sze*munkásokból álló csoportot, amikor is egy asztalnál ült velük egy kiemelkedően fontos egyházi rendezvényen.

Az újévi misét Ferenc Szűz Máriának szentelte, és azt tematizálta, hogy

„mindenki tanuljon meg gondoskodni minden nőnek született gyerekről.”

Ezzel arra kérte fel a híveket, hogy védjék meg az élet szentségét az anyák méhétől kezdve, a szenvedőkön, a szegényeken, az időseken, a magányosokon keresztül egészen a haldoklókig.

Áthelyezné a fókuszt a lényegre

Az elmúlt években a jelenleg 88 éves argentin jezsuita egyházfő egyre inkább a rá jellemző empátiával beszélt az abortuszról, hiába volt újévi üzenetében hajthatatlan a dogma megkérdőjelezhetetlenségével kapcsolatban. Pápaságának kezdetén is azt nehezményezte, hogy az egyház „kisszerű” vitákat folytat az olyan megosztó témákban, mint az abortusz és mindezt károsan obszesszív (kényszeres) módon teszi.

Valódi Hírek