Légzési krízis miatt megint gépekre kapcsolták Ferenc pápát

Romlott a szentatya állapota.

Ferenc pápának két egymást követő légzési krízist kellett átélnie hétfőn. A Katolikus Egyház vezetője már 17 napja fekszik a római Gemelli Kórházban.

Változó állapot

A szentatya állapotáról hétfő napközben még azt közölték, hogy befejezték a gépi lélegeztetését, vagyis már nem volt szükség arra, hogy maszkkal vagy

az orrán keresztül oxigént juttassanak be a szervezetébe.

Ez azonban később megváltozott: a pápa ismét noninvazív lélegeztetésre szorul, miután a légzési krízist követően bronchoszkópiás beavatkozást végeztek rajta. Az eljárás során egy vékony csövet vezettek a légcsövébe, hogy eltávolítsák a hörgőkben felgyülemlett váladékot. A jelentések szerint a beavatkozást a váladék mennyisége miatt kétszer is meg kellett ismételni.

A szentatya orvosai szerint ugyanaz a kórokozó áll a háttérben, amely eredetileg is betegséget okozott nála. Az Associated Press (AP) hírügynökség szerint bakteriális fertőzésről van szó.

Spekulációk a visszavonulásról és Ferenc pápa haláláról

Míg elődje, XVI. Benedek egészségügyi állapotára és fáradtságra hivatkozva lemondott a pápaságról, addig Ferenc pápa az egyház tanításával összhangban úgy vélekedik, hogy a pápai tisztség egy életre szól.

Ezért valószínűtlen, hogy visszalépne, a kérdés inkább az, hogy rosszabbodó egészségi állapota esetén milyen döntéseket hoznak az orvosai az ellátásáról.

Szakértők szerint Ferenc pápa az egyház tanításának megfelelően az élet védelmét helyezi előtérbe, de ugyanakkor nem támogatja a szenvedés indokolatlan meghosszabbítását sem.

Életvégi döntések

2017-ben egy bioetikai testület találkozóján a pápa kijelentette:

„Nincs erkölcsi kötelesség arra, hogy minden körülmények között minden rendelkezésre álló orvosi kezelést igénybe vegyünk. Ez lehetővé teszi, hogy olyan döntést hozzunk, amelyet erkölcsi szempontból a túlzott és indokolatlan kezelések elhagyásának tekinthetünk”.

Ezzel maga Ferenc pápa mondta ki, hogy az agresszív életfenntartó kezelések alkalmazása nem erkölcsi kötelesség. Ugyanakkor a kezelés elhagyásának lehetősége nem jelenti azt, hogy ezek a módszerek erkölcsi szempontból elfogadhatatlanok lennének.

(apnews.com nyomán)

Kapcsolódó:

FRISS: Leállították Ferenc pápa lélegeztetését

Valódi Hírek