A kereszténydemokraták ötlete volt, de végül összefogott a német jobboldal Schweinben.
Schwerinben a CDU (Kereszténydemokrata Unió) arra kötelezné a nem német állampolgárságú, ám segélyekben részesülő lakosokat, hogy dolgozzanak. Mindezt az SPD-s (Szociáldemokrata Párt) polgármesterrel szembemenve, ám az AfD (Alternatíva Németországért) párttal egyeztetve találták ki a kereszténydemokraták.
Összefogott a német jobboldal Schwerinben: „Munkalehetőség”-re hivatkozva küldhetik dolgozni a menekülteket
A terv az, hogy a menekültstátuszt kérőket kötelezhessék arra, hogy dolgozzanak. A CDU azt követeli a polgármestertől, hogy teremtsen munkalehetőséget az érintett embereknek. A „lehetőség” szó azonban félrevezető, hiszen kötelező munkáról lenne szó.
A kérvény szerint olyan munkalehetőségeket akarnak keríteni a menekülteknek, amelyek során az iskolákban, a természetvédelemben, de a menekültotthonok takarításában is dolgoztatnák őket.
A határozat természetesen éles vitát váltott ki.
A tervezetet ellenző szociáldemokrata főpolgármester, Rico Badenschier azt mondta a Spiegelnek, hogy
„ebből a határozatból sugárzik a szociális ridegség”.
Hozzátette, reméli, hogy a terv nem sokáig fog a város nevéhez kötődni. A városvezetésben egy képviselő egyenesen
„kényszermunkának” nevezte az elgondolást.
Törvényes kényszermunka
Jelenleg a menekültek ellátásáról szóló törvény 5. szakasza kifejezetten előírja a munkavállalási kötelezettségeket. A munkanélküli menedékkérőknek el kell fogadniuk a számukra felajánlott munkalehetőséget, és ezért cserébe óránként 80 cent költségtérítést kapnak.
Ezt a törvényt azonban – arra hivatkozva, hogy bürokratikus horror lenne a betartatása – sehol nem alkalmazták korábban az országban. Eddig a schwerini városvezetés is emiatt tudta könnyedén elutasítani a kérvényt.
Az utóbbi időben azonban különösen a kereszténydemokraták és az AfD szeretté volna, ha ténylegesen munkavállalásra kényszeríthették volna a menekülteket.
A kereszténydemokraták szorgalmazzák a döntést
Ezt Markus Söder (CSU) bajor miniszterelnök is támogatja, azonban Hubertus Heil szövetségi munkaügyi miniszter (SPD) úgy véli,
ennek csupán „egyedi esetekben” van értelme.
Egy-két német városban már működik a rendszer. és amennyiben a menekültstátuszért folyamadók megtagadják a nekik felajánlott munkát, akár 180 euróval csökkentik a juttatásaikat havonta.
A schwerini CDU parlamenti frakcióvezetője, Gert Rudolf számára, ahogy mondja, „elvekről van szó”: a menedékkérőknek adniuk kellene valamit az állami juttatásokért cserébe.
„Juttatást kapok, és ezért egy ellenjuttatást adok”
– mondta.
Hozzátette: „ésszerű keretek között” ugyan, de aki nem akar dolgozni, annak „minimálisra kell csökkenteni” a segélyeit.
Sok menedékkérő azonban nem nyújthat olyan szolgáltatást, amelyről Rudolf beszél, legalábbis nem hagyományos foglalkoztatásban. A menekülteknek az érkezésüket követő első három hónapban megtiltja a törvény, hogy munkát vállaljanak.