RENDKÍVÜLI: Eltörölte a román alkotmánybíróság az elnökválasztás eredményét – minden kezdődik elölről

Döntött a román alkotmánybíróság: eltörölték az elnökválasztás első fordulójának eredményét, így teljesen új választást kell kiírni.

A román alkotmánybíróság kimondta:

érvénytelen az elnökválasztás első fordulója,

így Romániában új választási időpontot kell kijelölnie, ami után az egész választási folyamat újraindul – számolt be a Maszol.

Romániában érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját az Alkotmánybíróság

Az alkotmánybíróság csütörtök késő este még azt jelentette be, hogy a választások eredményének megsemmisítésére vonatkozó négy kérelmet csak a második fordulót követően mérlegelik. A Digi24 hírtelevízió tudomása szerint azonban a civil társadalom, az akadémiai szféra és politikusok részéről annyi kérelmet küldtek érkezett a testülethez, hogy a bírák mégis úgy határoztak: előzetesen elemzik a kialakult helyzetet.

Az Alkotmánybíróság péntek délutáni közleményében az áll, hogy

„az alkotmány 146. cikkelyének f) pontja alapján megsemmisíti a román elnökválasztással kapcsolatos teljes választási folyamatot.”

A megismételt választás időpontját majd a bukaresti kormány fogja kijelölni, amit követően a teljes választási folyamat újraindul. Miután újra kell kezdeni az ajánlásgyűjtéseket is, így vélhetően csak jövőre lehet megtartani az elnökválasztást. Addig kérdéses, hogy mi lesz a leköszönő elnök, Klaus Iohannis sorsa, ugyanis az ő mandátuma lejár idén. Azt, hogy marad-e ügyvezető elnök, a péntek esti sajtótájékoztatóján jelenti be.

Ismét szoros verseny várható

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a két hete tartott első fordulóban hatalmas meglepetést okozott a szélsőjobboldali, antiszemita és magyarellenes Călin Georgescu több mint 2 millió szavazatos, azaz 22,94 százalékos győzelme. A második helyet a liberális és nyugatpárti USR jelöltjeként induló Elena Lasconi szerezte meg, aki így bejutott volna a december 8-i második fordulóba, amit most mégsem fognak megtartani. Ő több mint 1 millió 700 ezer voksot (19,18%) kapott.

Putyin állhat a korábban súlytalan jelölt győzelme mögött

Elemzők szerint Călin Georgescu győzelme mögött orosz vagy titkosszolgálati beavatkozás is állhatott, mivel a felmérések szerint októberben még csupán 0,4 százalék, novemberben pedig mindössze 5,4 százalék volt a népszerűsége, ami alapján senki sem gondolta volna, hogy végül ő jön ki győztesként. A nyilvánosságra került román titkosszolgálati információk szerint

az oroszok tudatosan manipulálták a TikTokon keresztül a választást,

ahol több mint 25 ezer profilt hoztak létre Călin Georgescu támogatására, valamint több mint 85 ezer kibertámadás érte a választási rendszert. Az alkotmánybíróság valójában a román hírszerzés jelentésére hivatkozva semmisítette meg az elnökválasztás első fordulójának eredményét.

Kapcsolódó:

Megdöbbentő fordulat: Romániában kormányra kerülhetnek a magyarok

Mi folyik itt? Szijjártó meglepőt üzent a román parlamenti választás eredménye láttán

Valódi Hírek