Kiakadt a kormánypárt és az ellenzék is a hadiállapot Dél-Korea területén történő bevezetésén.
Bevezették a hadiállapotot Dél-Koreában. Kedden az elnök, Jun Szogjol azt állította: abszolút szükséges volt a hadiállapot bevezetése. Az elnök arra hivatkozott döntésének indoklásában, hogy
„kommunista erők zilálják szét az országot”.
Arra is utalt, hogy ezek az erők együttműködnek Észak-Koreával, így nem garantálható a lakosság biztonsága. Az ellenzék azonnal „alkotmányellenesnek” minősítette Jun rendeletét.
Gyanús az indoklás a hadiállapot Dél-Korea területén történő bevezetéséről
A bejelentés belpolitikai értelemben nem túl jó időzítéssel érkezett. Az elnök pártja és az ellenzék egy megoldatlan költségvetési vitában áll, és az ellenzék éppen a legfőbb ügyészt igyekezett eltávolítani posztjáról, amikor Jun megtette a kérdéses lépését. Nagyon úgy tűnik, hogy álságos, hamis, alibiszerű indokkal.
Kemény következmények
A hadiállapot bevezetése azt jelentené a gyakorlatban, hogy leállítja a politikai aktivitást és cenzúrázza a médiát. Ennek következményeként a legnagyobb ellenzéki párt bejelentette, hogy Jun vagy visszavonul, vagy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene.
„Világossá vált a teljes nemzet számára, hogy Jun elnök nem tudja normálisan vezetni az országot.
Le kéne mondania”
– mondta Park Chandae ellenzéki parlamenti képviselő.
Ugyanakkor az elnök saját pártjában is megosztottságot eredményezett a túlzó intézkedés, így a kormánypárt. A Nép Hatalma Párt elnöke is azt követelte, hogy Jun védelmi miniszterét Kim Yong-Hyunt azonnal távolítsák el posztjáról. Mindeközben a fővárosban, Szöülban jelentős demonstrációkat tartottak.
A bejelentést követően hat órával a parlament már le is szavazta a hadiállapotot, méghozzá úgy, hogy Jun párttársai is ellene szavaztak. A bizalmatlansági indítványt kétharmados többséggel lehet megszavazni. Jun pártjának a 300 fős parlamentben 108 széke van, így az elnök esélyei nem túl jók arra, hogy elkerülje az országgyűlés pallosát.
(Reuters nyomán)