Az elnök veszélyes kommunista erőkre hivatkozik.
Jun Szogjol dél-koreai elnök egy televíziós beszédben jelentette be, hogy olyan mértékben vannak jelen az országban a kommunista és az államellenes erők, hogy hadiállapot bevezetésére van szükség az országban.
Jun lépésével elmondása szerint a
„liberális Dél-Koreát”
akarja megvédeni. Hozzátette, hogy az emberek szabadságát és biztonságát veszélyeztetné, amennyiben nem ezt tenné, de a nemzet stabilitása is kockán forogna az intézkedés elmaradásával.
Kapcsolódó: Mi lesz ebből? Fokozódik a helyzet, újabb rakétát lőtt ki az észak-koreai diktátor
A koreai ellenzéki párt, a Demokratikus Összefogás Pártja mindezt
„alkotmányellenesnek” tartja
és úgy tudják, hogy még az elnök pártja a Polgári Erő Pártja sem támogatja az elnököt döntésében.
Belpolitikai harcok a háttérben
Jun lényegében azzal vádolja az ellenzéket, hogy összefogtak Észak-Koreával és ilyen módon szabotálják a kormány munkáját, miközben úgy tűnik, hogy valójában költségvetési vita áll fenn a két legnagyobb párt között, amely addig fajult, hogy az ellenzék megpróbálta eltávolítani posztjáról az ország legfőbb ügyészét.
A bejelentést követően a védelmi miniszter behívta a hadsereg parancsnokait és a hadsereg eddigi főparancsnoka lett a hadiállapot főparancsnoka is.
(thetimes.com nyomán)