Nem a legjobbkor jön ez Dél-Koreának.
Az észak-koreai hadsereg sikeresen tesztelt egy hiperszonikus rakétát, amelynek hatótávolsága 1500 kilométer és 100 kilométeres magasságban képes repülni.
Rárepültek a dél-koreai politikai válságra
A rakétateszt sikeres mivolta a lehető legrosszabbkor történt déli szomszédjuk szempontjából, ahol belpolitikai krízishelyzet borzolja a kedélyeket.
Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol még decemberben átmenetileg hadiállapotot hirdetett, amelyet néhány órán belül politikai nyomásra visszavont. Azonban a parlament emiatt december 14-én felelősségrevonási eljárást indított ellene. Erről korábban a Nyugati Fény is beszámolt.
Az elnök ellen letartóztatási parancsot is adtak ki, amely azonban jogszerűtlen volt. Mindazonáltal Szogjol helyzete továbbra is teljesen bizonytalan.
Moszkvával kéz a kézben
Ezt tudja Észak-Korea sikeresen kihasználni. Az ország amellett, hogy kölcsönös védelmi szerződést kötött Moszkvával, az új rakétának köszönhetően arra is képes lesz, hogy a csendes-óceáni régiókból érkező támadásokat sikeresen visszaverje.
Az akció erődemonstrációnak sem gyenge. Kim Dzsongun azt mutatja a világnak, hogy Moszkva támogatásával együtt már van miért félni Észak-Koreától.
(spiegel.de/Nyugati Fény)