Súlyos vádak érték Izrael kormányát: Népirtás történt Gázában?

Nem csak a hágai bíróság látja így.

Bár Izrael mindig arra hivatkozik, hogy ami Gázában történt, az annak a következménye, hogy meg kellett védenie területét a Hamász támadásai ellen, sokan úgy látják – már az Amnesty International is –, hogy

szándékos népirtás történt

– írta beszámolójában a Reuters.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is elítélte és elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint volt védelmi minisztere Yoav Gallant ellen. Az ICC úgy indokolta meg döntését, hogy Izrael szándékosan zárta el az élelmiszerláncokat Gázába, ezzel gyakorlatilag kiéheztetve az ott élő népességet.

Az ICC ítélete nem végrehajtható, ugyanis a tagországok hatóságaira támaszkodnak ebben, és ezek saját hatáskörben döntik el, hogy kiadnak-e elfogatóparancsot, vagy nem. Diplomáciai okokból kifolyólag ez nem történik meg soha.

Az Amnesty nyilatkozata szerint a több hónapig tartó incidensek és az izraeli tisztviselők nyilatkozatainak elemzése után jutott arra a következtetésre, hogy

ami Gázában történt, az kimeríti a népirtás fogalmát.

A szervezet először állapított meg bűncselekményt olyan időpontban, amikor a fegyveres konfliktus még folyamatban volt.

A megállapítás alapját az 1948-as népirtásról szóló egyezmény adja, amelyet a holokauszt során a zsidók tömeges meggyilkolása után fogadtak el.

Az egyezmény a népirtást úgy definiálja, hogy

„nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítása céljából elkövetett cselekmény”.

Izrael következetesen visszautasít minden népirtással kapcsolatos vádat, mondván, tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, és joga van megvédeni magát a Hamász októberi, határán átnyúló gázai támadása után, amely a fegyveres konfliktust kiváltotta.

Valódi Hírek