Fejetlenséget okozott a bírói karban Orbánék titkos terve

Lázonganak a függetlenségüket féltő bírók.

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke lemondott elnöki tisztségéről, miután a kormány és az OBT között létrejött megállapodás miatt bírók és igazságügyi dolgozók körében éles ellenállás alakult ki – írta meg a hvg.hu.

Elébe ment a bizalmi szavazásnak, és maga mondott le

Szabó elnöki tisztségét nem szavazás, hanem saját döntése révén adta fel, bár tagja marad a testületnek. Az vezetett a lemondásához, hogy képtelen volt megvédeni a bírói függetlenséget a Fidesz-kormány reformokba bújtatott manipulációitól, ami feszültséget teremtett a bírók körében.

Pénzzel próbálták megvenni a bírókat, de a többségnek nem tetszett

Orbánék a bírók és az igazságügyi dolgozók fizetésemelésére 130 milliárd forintos keretet kínáltak, ám ezt erős feltételekhez kötötték, ami miatt több száz bíró tiltakozott az azt elfogadókkal szemben.

A tiltakozó bírók

zsarolással, a függetlenség és a bírói eskü megcsúfolásával

vádolják a kormánnyal kollaborálókat.

Az így kikényszerített „reformok” között szerepel, hogy a bírók legfeljebb 70 éves korukig dolgozhatnak, illetve megkönnyítették a bírósági háttérrel nem rendelkezők bíróvá válását.

A javaslatot azonban komoly bírálatok érték, többek szerint a feltételeket elfogadásával alávetették magukat a politikai nyomásgyakorlásnak, ami veszélyezteti a bírói függetlenséget. A Magyar Bírói Egyesület és számos bíró is tiltakozott, mivel úgy vélik, hogy a pénzhez kötött reformok megsérthetik az igazságszolgáltatás autonómiáját.

Kapcsolódó: Mi történik? Úgy tűnik, Orbánék már a legkevésbé sem titkolják, mivel akarnak beavatkozni a bírói munkába

Később a megállapodásra hivatkozva tovább rombolhatják a bírói függetlenséget

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a megállapodást

gyors ütemben, titokban dolgozták ki,

és azt sem akadályozza meg semmi, hogy a kormány később jogszabályokkal módosítsa.

Szabó Péter egy belső beszélgetés során elárulta, hogy

a kormány által diktált feltételek elfogadása nélkül nem lett volna béremelés.

A függetlenség kérdése mellett tehát az alku szükségességét is megkérdőjelezték az azt ellenző bírók. Az ügyben komoly politikai és jogi viták alakultak ki, és a reformok hosszú távú hatása még nem tisztázott.

Kapcsolódó:

Összeomolhat a magyar igazságszolgáltatás? Fellázadtak a bírók, miután Orbánék megzsarolták őket

Mi folyik itt? Rendkívüli ülést hívtak össze, miután Orbánék lekenyerezték a bírákat

Valódi Hírek