Nehéz napja volt Rogánnak: Felkérdezték az ellenzékiek a parlament bizottságában

Hétfőn a NER legnagyobb hatalommal rendelkező miniszterének éves meghallgatására került sor az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője hétfő reggel az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában próbálta védeni az Orbán-kormány intézkedéseit, de több számára kínos kérdést és éles kritikát kapott – számolt be a kormányközeli index.hu.

Orbánék 39,5 milliárdot szánnak jövőre kommunikációra, de ennél is több pénzünkbe kerülhet a kormánypropaganda

Az éves meghallgatása során Rogán tagadta, hogy a kormány kommunikációs kiadásai túllépnék a költségvetésben meghatározott 39,5 milliárdos keretet, és próbálta megmagyarázni, hogy a költségvetési tétel átláthatóbbá válik, ha egy nagy összegből kerül sor a kormányzati kommunikáció lebonyolítására.

Ugyanakkor válaszai nem bizonyultak elég meggyőzőnek Csárdi Antal volt LMP-s képviselő számára, aki felvetette, hogy a kormány inkább az oktatásra és az egészségügyre fordítson nagyobb összegeket, nem pedig propagandára.

Rogán Antal vesszőparipája, a Digitális Állampolgárság (DÁP) hasznosságát bizonygatta, de itt is több aggály felmerült, elsősorban az adatvédelem és az adatbiztonság terén. A miniszter a DÁP alkalmazást úgy próbálta bemutatni, mint a jövő technológiai vívmányát, miközben figyelmen kívül hagyta a kritikákat, melyek szerint a digitális állampolgárság

túlságosan kiterjeszti az állami kontrollt,

és veszélyes lehet a személyes adatok védelme szempontjából.

Magyarázkodott a koncesszió-ügyben is

Az autópálya-koncesszió sokat vitatott ügyében Rogán azzal védekezett, hogy bár sok kritika érte a kormány lépését, ez volt az egyetlen lehetséges út. A miniszter azzal érvelt, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető autópályakezelő társaság 5,1 millió négyzetméteren cserélte újra az elöregedett, tönkrement aszfaltot, és

ekkora mértékű felújítás az állam kezelése alatt az elmúlt 15-20 évben nem volt.

Ezzel a Fidesz-kormány 15 évében emlékeztetett mindenkit, hogyan játszották ki az autópályájukat az egyik közpénzzel kitömött oligarchájuknak. Rogán most sem tudta azt a benyomást kelteni, hogy a koncesszió valóban előnyös lenne az állam számára.

Gelencsér szerint „elképesztően nyomasztó” egy légtérben ülni Rogánnal

A Momentum képviselője, Gelencsér Ferenc is szót kapott, de mivel úgy látja, hogy hiába is próbálna szakmai vitát folytatni az általa „elképesztően nyomasztónak” tartott Rogán Antallal, úgy döntött,

saját lelki békéje érdekében inkább kivonul.

Ez is jól jelzi a miniszterrel kapcsolatos általános feszültséget és bizalmatlanságot. Rogán Antal viszont nem reagált érdemben a felmerült aggályokra, és inkább csak csúsztatott, mintsem meggyőző válaszokat adott volna.

Rogán szerint emberi mulasztás miatt lophatták el a titkos katonai adatokat

A miniszter a Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereiről megszerzett titkos katonai adatokat érintő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormányzati rendszereket több hackertámadás is érte az utóbbi időszakban, azonban ezek nagy része elhárításra került. A miniszter hozzátette, hogy ahol a támadások sikeresek voltak, ott

jellemzően emberi mulasztás történt.

Arról azonban nem nyújtott konkrét információt, hogy a jövőben hogyan tervezik a katonai adatok védelmének megszervezését, és milyen intézkedéseket hoztak támadások megelőzése érdekében.

Kapcsolódó:

Erre végképp nem számítottunk: Amerikából lehetetlenítik el Rogán Antal propagandagyárát

Baj van: Orbánék katonai titkait most mindenki megnézheti az interneten

Valódi Hírek