FRISS: Reagált Lakatos Márk az őt ért súlyos pedofilvádra

Szerinte alaptalan vád célpontjává vált.

Együttműködik a rendőrséggel

Visszautasítja Lakatos Márk az őt ért pedofilvádakat. A stylist a privát Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést a botrány kirobbanása után. Azt írta, együttműködik a hatóságokkal, minden kérdésre válaszol.

Tüntetést is szerveztek Lakatos háza elé

Megírtuk, hogy Lakatos Márk Batthyány téri lakása előtt tartottak tüntetést szombaton Budapesten.

A tüntetést azért tartották, mert a videó megjelenése óta minden jel arra utal, hogy

Lakatos külföldre ment.

Ugyanakkor törölte a közszereplői Facebook-oldalát, Instagram-oldalán pedig letiltotta a kommentszekciót.

Az ügy előzménye, hogy az Ábrahám Róbert által szerkesztett Renitens nevű Youtube-csatornán megszólalt egy nevelőintézetben nevelkedett fiú, aki a műsorban részletes vallomást tett.

Az áldozat beszámolója szerint 15 éves volt, amikor egy közvetítőn keresztül Lakatos Márk a lakására csalta, ahol cipőért és némi pénzért orálisan kellett kielégítenie a stylistot.

A műsorban elhangzott az is, hogy Lakatos Márk kifejezetten utazhatott a gyermekotthonokban élő 18 év alatti, kiszolgáltatott, befolyásolható fiúkra. Ábrahám szerint Lakatos Márknak külön embere volt, aki jutalék fejében felhajtotta számára az állami gondozásban élő kiskorú gyerekeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megerősítette: nyomoznak az ügyben.

Lakatos Márk a közösségi médiában reagált rövid sorokban a botrányra

Lakatos Márk vasárnap a privát Facebook-profilján és Instagramon is reagált az őt ért pedofilvádra.

Rágalomnak nevezte az egészet, és azt a leghatározottabban visszautasítja.

A stylist írását teljes terjedelmében közöljük:

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává válta, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározattabban visszautasítom ezeket az állításokat.

Mivel állítólag büntető eljárást indult az ügyben ismeretlen tettes ellen,

a hatóság kérdéseire válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök.

A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom.

Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik.”

Mint az megírtuk, az eset azért is botrányos, mert Lakatos Márk az egyik reklámozója volt az Odakint most szörnyek járnak nevű februári influenszer-tüntetésnek, amelyet épp gyermekvédelmi céllal tartottak.

Kapcsolódó cikkünk:

Súlyos pedofilvád Lakatos Márkkal szemben: 15 éves intézetis fiú vallott a stylist ellen

(Lakatos Márk/Facebook)

Valódi Hírek