Mi a kín folyik itt? Inkasszó került a NAV számlájára

Több száz millióról van szó: ezúttal a NAV-ra csaptak le, inkasszó lett a vége.

Lyukra futott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor lízingelt autókat árverezett el: végül az adóhivatal számlájára tettek inkasszót – írta meg a telex.hu.

Nem kellett volna más tulajdonát árverezni

Mint ismert: a NAV elárverezett négy luxusautót,

amelyeket egy adócsaló banda bérelt egy német lízingcégtől.

Az A.B. Dienstleistungs GmbH azonban pert indított az autók visszaszerzéséért, és meg is nyerte azt. Az adóhivatal jogi képviselője azonban a hivatalos kézbesítése ellenére sem jelent meg a tárgyalásokon.

Ezt pedig a polgári perjog szerint a bíróságnak úgy kell tekintenie, hogy

az adóhatóság a felperes követelését nem ellenzi vagy vitatja.

A német lízingcég inkasszóztatta a NAV számláját

„Gondolhatták, hogy a németek teljes pervesztésnél nem fognak megállni. Elmennek akár nemzetközi fórumokig is az igazukért, ahol feltehetőleg nyertek is volna, valós precedenst teremtve ezzel azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek a jövőben.

Egyszerűbb volt csírájában elfojtani az ügyet, ily módon

kifizetni a sértettet, még ha a duplájába is kerül az államnak.

És első fokon elfogadni egy számukra kedvező indokolással rendelkező ítéletet”

– nyilatkozta korábban a német céget képviselő Horváth Lóránt.

Majdnem 300 milliót bukott az adófizetők pénzéből a NAV az inkasszó következtében

Az ítélőtábla a NAV fellebbezését elutasította, ám 2024. szeptember 9-én a NAV felülvizsgálat kérelmet nyújtott be a Kúriához, amelyben a végrehajthatóság felfüggesztését kérte.

A kérelemnek azonban a Kúria ezidáig nem adott helyt, ezért az A.B. Dienstleistungs GmbH jogi képviseletében eljáró magyar

ügyvédi iroda kezdeményezte átutalási végzés formájában (inkasszó) az összeg behajtását.

Ez több mint 289 millió 527 ezer forint tőke -és kamatterhet, közel 3 millió forint ügyvédi munkadíjat és 350 ezer forint eljárási költséget jelent.

Az ügyvédi iroda portálhoz eljuttatott közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék

2024. szeptember 21-én inkasszózta a NAV Magyar Államkincstárnál vezetett számláját.

(Kiemelt képünkön Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke)

Valódi Hírek