Kulisszatitkok.
A kormányközeli Mandinernek adott interjút a miniszterelnök lánya. Orbán Ráhel a többi közt beszélt a turai kastély üzemeltetésének a nehézségeiről és a budapesti turizmusról is.
Koncepcióváltás a kastélyban
A turai kastély megnyitása óta luxusszállódaként funkcionált, a jövőben viszont rendezvényhelyszínként működne tovább. Orbán Ráhel elmondta,
az épület üzemeltetése, már az elejétől fogva nagy kihívás volt.
„Teljesen más élményre vágyott az, aki egy rendezvényt vitt oda, mint az, aki egy lefoglalt egy vagy két szobát (…) Ezért úgy döntöttünk, hogy ez a konfliktus ne álljon fenn, és mostantól vagy különleges eseményekre adjuk ki a kastélyt vagy csoportos foglalásokra”
– fogalmazott.
Az Orbán Ráhel férje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó kastély egyébként a 2020-as megnyitása óta egyetlen évet sem tudott nyereséggel zárni.
Fejleszteni kell az üzleti turizmust
A budapesti turizmusról szólva a kormányfő lánya azt mondta, van elég hotel a fővárosban, azonban az üzleti turizmus terén lenne hova fejlődni.
Szerinte több konferenciára és rendezvényhelyszínre lenne szükség Budapesten.
A budapestieknek akarják visszaadni a Gellért Hotelt
Orbán Ráhel beszélt a Gellért Hotel épületének felújításáról is. Azt mondta, a beruházás célja, hogy visszaadja a szállóda egykori fényét.
„A szálloda üzemeltetője a nemzetközileg elismert, felsőkategóriás hoteleket üzemeltető Mandarin Oriental Group lesz”
– ismertette.
Tiborcz cége, a BDPST Zrt. 2022-ben vette meg a Gellért Hotelt. Az épületben 139-150 luxus szállodai szobát és lakosztályt alakítanak ki a tervek szerint.
Kapcsolódó cikkünk:
Rákapcsolt Tiborc István: Máris megvan, mihez kezd a Gellért Szállóval Orbán veje