FRISS: Máris reagált Szijjártó embere, miután megszégyenítették a külügyminisztert

Furcsa közleményt adtak ki.

Kosarat kapott Szijjártó Péter

Szerdán megírtuk, hogy Szijjártó Péter oroszbarát külgazdasági és külügyminiszter

nem kapott meghívást az Európai Parlamenttől

sem a külügyi, sem a nemzetközi kereskedelmi bizottságába, hogy előadhassa a magyar soros elnökség „programját”. A Népszava információi szerint ez a döntés tükrözi a pártcsaládok többségének álláspontját.

Közleményt adott ki a minisztérium Szijjártó ügyében

Cikkünk megjelenését követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Paczolay Máté külügyi szóvivő az alábbi reakciót adta:

„A Népszava cikke nettó hazugság: a külügyi és a nemzetközi kereskedelmi bizottság is meghívta Szijjártó Pétert a magyar elnökségi program bemutatására, azonban

időpontütközés miatt a külügyminiszter nem tudott eleget tenni a meghívásoknak.

A Brüsszel által megjelölt időpontok ugyanis egybeestek Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter első hivatalos magyarországi látogatásával, Szijjártó Péter így aznap új ukrán kollégáját fogadta Budapesten, mivel az ukrán–magyar kapcsolatok kiemelt jelentőséggel bírnak a jelenlegi helyzetben.”

Megjegyezzük, a lap cikkében jelezte, hogy a protokoll szerint legalább egy alkalommal meghallgatják a soros elnökséget adó ország diplomáciájának vezetőjét az illetékes bizottságok, ám – hívták fel a figyelmet – ezúttal

Szijjártó Péterre nem lesznek kíváncsiak.

Kapcsolódó:

Most érkezett a pofon Szijjártónak: Durván megalázták a magyar külügyminisztert

Valódi Hírek