Törvényt sértett Orbánék ÁVH-ja, ennek súlyos következménye lesz

Túl messzire mentek Lánczi Tamásék.

„A kommunista ideológia nyugati-imperialista összeesküvés-elméleteit megszégyenítő kitalációkkal, tárgyi tévedésekkel és súlyos csúsztatásokkal terhelt”

– ezt írta reakciójában a Transparency International Magyarország (TIM) az orbánista ÁVH, vagyis az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal által kiadott botrányos jelentésről. A Trasparency szerint törvénysértő a dokumentum.

Mint a Transparency írja: a Szuverenitásvédelmi Hivatal autokrata hatalmakra jellemző tempót diktál, és nevetségesnek találják, hogy a róluk írt jelentésben Lánczi Tamásék az USA által irányított globális összeesküvésről, nagyhatalmak közötti titkos kémjátszmákról és Soros Györgyről fantáziálnak.

Felhívják a figyelmet, hogy a jelentés még a NER felemelkedésekor megszűnt Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) az 1994-es országgyűlési választási felkészülése mögött is a Transparency International 2006-ban, vagyis 12 évvel később létrejött magyarországi tagozatát sejti.

„Az évi hatmilliárd forint közpénzből működő hivatal, melynek kutatóintézetében olyan kiválóságok dolgoznak, akik a rendszerváltás előtt a III/III-as ügyosztályon voltak beosztásban, vagy éppen megkérdőjelezik az 1956-os forradalom jelentőségét”

– fogalmaz válaszában a Ligeti Miklós vezette korrupcióellenes szervezet. Szerintük ezek után nem meglepő a jelentés alacsony színvonala.

Azt is cáfolták, hogy a Transparency International által készített évenkénti korrupcióérzékelési index módszertana ne lenne nyilvános. Arra is rámutattak, hogy mivel ezt a TI berlini titkársága készíti, így ez alapján amúgy sem lehetne a magyar alszervezetet támadni.

Érdemes megjegyezni, hogy a NER 2010-es hatalomra kerülése előtt

éppen Orbán Viktor volt az, aki a Transparency Internationelre hivatkozva támadta

a baloldali kormányokat. Ami ellenzékből tetszett neki, az most már nagyon bántja a szemét.

Nem a szuverenitásunkat, hanem a fideszes pártállamot védi a „Szuverenitásvédelmi Hivatal”

A korrupciót feltáró és az ellen küzdő, pártoktól független, Magyarország fejlődését előmozdítani kívánó civil szervezet tevékenysége igencsak kellemetlenné vált a rendszerszintű lopásra szakosodott Fidesz-kormánynak. Ezért uszították rájuk az orwelli nyelvújítással Szuverenitásvédelminek nevezett modern ÁVH-t.

Előzmény:

Eljött a pillanat, amitől sokan tartottak: Kegyetlenül lesújtott Orbán bosszúhivatala

(fotó: Ligeti Miklós/Facebook)

Valódi Hírek