Itt vannak a számok: Brutális drágulásra figyelmeztetett az állami hivatal

A számok mögé néztünk: Hiába a szép adatok, továbbra is zokog a pénztárcánk.

Az infláció egy év alatt összességében csak 3 százalék volt szeptemberben. Ugyanakkor a lakbér és más lakhatási költségek 10 százalék felett vagy annak környékén drágultak, de a lisztért például harmadával kell többet fizetnünk – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentéséből.

A KSH adatai szerint utoljára 2021 augusztusában volt ennyire alacsony az egy éves árnövekedés. Akkor 2,8 százalékon állt a mutató. Ugyanakkor az adatok részletes böngészése után kiderült: messze nem állunk olyan jól, mint ahogy első ránézésre gondolhatnánk.

Elszabadultak a lakhatási költségek

Az élelmiszerek ára 3,7 százalékkal nőtt, ezen belül

  • a liszté 32,9, a tejé 13,8, a csokoládé és kakaóé 10,1,
  • a gyümölcs- és zöldségléé 8,5,
  • az éttermi étkezésé 7,6,
  • az iskolai étkezésé 6,9,
  • az étolajé 6,7 százalékkal.
  • A termékcsoporton belül a száraztészta ára 5,8, a cukoré 3,6, a tojásé 3,5, a baromfihúsé 2,4, a tejtermékeké 1 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások 8,4 százalékkal drágultak, ezen belül

  • a lakbér 10,7,
  • az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,6,
  • a társasházi közös költség 10,5,
  • a testápolási szolgáltatások 10,
  • a járműjavítás és -karbantartás 9,9,
  • a lakásjavítás és -karbantartás 8,6,
  • a sport- és múzeumi belépők 8,1,
  • az üdülési szolgáltatás 3,8 százalékkal.
  • A háztartási energia 5, ezen belül a vezetékes gáz 9,4, az elektromos energia 1,3 százalékkal olcsóbb lett.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára 3,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,4 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 6,1 százalékkal csökkent, az ékszereké 10,7, az új személygépkocsiké 6,3, a szobabútoroké 2,5, a konyha- és egyéb bútoroké 2,2 százalékkal nőtt. A gyógyszer, gyógyáruk 6 százalékkal drágábbak, a járműüzemanyagok 9,5 százalékkal olcsóbbak lettek.

Pár külső hatás húzza le az inflációt

Jól látszik, hogy legnagyobb mértékben a közel egy tizedével olcsóbbá váló üzemanyagárak húzták le az inflációt. Ez az, amely jórészt külső körülménynek tekinthető, a magyar kormánynak erre minimális a ráhatása. Azért persze itt is lehetne csökkenteni az adókat.

Ugyanakkor a lakhatási költségek brutálisan elszálltak. Budapesten 250 ezer forintot kell most fizetni havonta egy átlagos albérletért, a tíz százalékos árnövekedés itt azt jelenti, hogy

25 ezer forinttal lett drágább egy átlagos lakás havi bérleti díja.

Emellett például a közös költségek is több mint tizedével lettek magasabbak.

A boltokban is néhányan sokkolva vehetik észre, hogy a liszt ára harmadával lett több, mint amennyibe tavaly szeptemberben került. A tejért is jelentősen többet kell fizetnünk.

A hölgyeknek pedig bizonyára szintén jelentős plusz kiadást jelent, hogy szépségápolási szolgáltatások (fodrász, kozmetikus) is tizedével kerülnek többe, mint egy éve.

(ksh.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Aggasztó lépést tett az Orbán-rezsim: Putyini mintára alakítják át Magyarországot Nagy Mártonék

Valódi Hírek