Molnár Csaba: Orbán úr, Ön áruló, Ön tolvaj, Magyarország szégyene! (+videó)

Molnár Csaba nem finomkodott Orbánnal az EP-ben.

Szórakoztató, hogy csak a szélsőjobboldali képviselők védték meg Orbánt – kezdte felszólalását Molnár Csaba az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban.

Így védi Orbán a határokat?

A DK EP-képviselője arra biztatta a magyar miniszterelnököt, hogy büszkélkedjen el az igazi tetteivel is a „nacionalista internacionálénak”.

„Orbán úr, miért nem mondja el szélsőjobboldali elvbarátainak, hogy

több mint kétezer embercsempészt engedtek ki a börtönökből, mielőtt letelt volna a büntetésük?

Így védi Ön a határokat?”

– kezdte sorolni azokat az ügyeket, amelyekről Orbán Viktor nem beszél, csak tesz.

Így védi Orbán a magyar családokat?

„Miért nem mondja el, hogy az Ön kormánya pedofil bűncselekményben érintett embernek adott kegyelmet, így védi Ön a családokat?”

– idézte fel a kegyelmi botrányt.

Molnár Csaba közölte: Orbán áruló, tolvaj, Magyarország szégyene

„Miért nem dicsekszik Ön azzal,

hogy az Ön kormánya okozta a legnagyobb élelmiszerár-drágulást egész Európában?”

– kérdezte Molnár Csaba, majd arra is emlékeztette a miniszterelnököt, hogy a Távol-Keletről behozott vendégmunkásokra alapozza a magyar gazdaságot.

Molnár Csaba végül úgy összegzett a miniszterelnöknek:

„Orbán úr, Ön áruló, Ön tolvaj, Magyarország szégyene, be sem szabadott volna Önt engedni az épületbe”.

Videó:

(Molnár Csaba/Facebook)

Valódi Hírek