Megdöbbentő vallomást tett az elsüllyedt tengeralattjáró gyártója

Terjeszkedési paradox: ha berobban a tengeralattjáró, akkor növekszik az érdeklődés a mélytengerek iránt.

Még 2023. június 18-án öt ember meghalt, amikor egy saját készítésű kereskedelmi Titan nevű tengeralattjáróval, illetve inkább merülőkapszulával megpróbálták megközelíteni a Titanic roncsait. A merülőszerkezet olyan veszélyes volt, hogy az azt tervező mérnökök vezetője maga sem szállt volna bele.

A pénz az úr?

A Titanic roncsai felé felrobbant kísérleti merülőhajót birtokló cég, az OceanGate társalapítója, Guillermo Sohnlein hétfőn az amerikai parti őrségi testületének azt mondta,

„reméli, hogy a katasztrófa fényében majd még nagyobb érdeklődés lesz a mélytengerek feltárása iránt.”

Kérdéses, hogy a cinizmus, vagy a kíváncsiság mindennél erősebb ösztöne vezérelte-e inkább az üzletember kijelentését, amely így folytatódott:

„Ez nem lehet a mélytengeri felfedezés vége. Ez nem lehet a mélybúvárhajók vége, és nem hiszem, hogy az lesz”

– mondta Sohnlein, aki Stockton Rush-sal együtt alapította az OceanGate-et, amely a szerencsétlen sorsú merülőeszközt építette.

Stockton Rush azonban az ominózus balesetben életét vesztette. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy a kis tengeralattjárójukat hiába tesztelték gyakran úgy, hogy alultejesített. Sőt az egyik tesztverziója be is robbant. Rush nem tartotta fontosnak a biztonsági megfontolásokat, sőt azon sem törte magát, hogy a járművet egyáltalán bekategorizáltassa. Utóbbi megfontolásnak anyagi okai voltak.

Sohnlein végül a Titan katasztrófa előtt, 2023 júniusában elhagyta a céget, így őt kevésbé sújtja a közvélemény negatív attitűdje a biztonságot durván hanyagoló expedíció katasztrófája kapcsán.

Hétfőn azt vallotta, hogy a cég eredetileg négy vagy öt mélybúvárhajóból álló flottát akart létrehozni, amely öt embert képes 6000 méter mélységig szállítani. A terv az volt, hogy ne legyen külön anyahajó – ami jelentősen csökkentette volna a költségeket.

„Szerettünk volna nagyobb hozzáférést biztosítani az emberiségnek az óceánhoz, különösen az óceán mélyéhez”

– mondta Sohnlein.

A kijelentésből azonban inkább az tűnik ki, hogy kereskedelmi céllal akartak embereket levinni a tengerfenékre, nem pedig az, hogy a mélytengeri élővilágot akarták volna tanulmányozni. Utóbbi ugyanis nem csupán egy merülőeszközt, de hosszas tartózkodást is kívánna a szakképzett biológusoktól a sarkkörökön belül. A Titan utasai ezzel szemben Titanicroncs-túristák voltak.

(news.sky.com)

Valódi Hírek