Videóval: Megtörtént, amitől tartottak, víz alá került a népszerű budapesti kirándulóhely

A Római-part területét kedd reggelre elöntötte a víz, a Duna maga alá gyűrte a sétányt.

A Római-partról jelentkezett be Szabó Tímea, Óbuda–Békásmegyer párbeszédes egyéni országgyűlési képviselője. A helyszínen az áradó Duna már elöntötte a partot.

A víz kedden árasztotta el a Római-part területét

A parlamenti képviselő elmondta, hogy folyamatosan zajlik az árvízi védekezés. A főváros is, és a kerület is minden erejével azon küzd, hogy a Római-parton megvédje az embereket és az ingatlanokat.

A Nánási úton és a Királyok útján már elterelték a buszforgalmat.

Keddtől az Emőd utcától a Pünkösdfürdő utcáig már a helyi lakosok sem hajthatnak be autóval.

Sok család ezekben a pillanatokban is pakol, menti a menthetőt. Az aktivisták igyekeznek mindenkinek segíteni, a homokzsákok és a homok minden helyinek a rendelkezésére áll. Ahogy hétfőn, úgy kedden is segítenek megtölteni és elszállítani a homokzsákokat azoknak, akiknek szükségük van rá.

Senkit nem hagynak magára a Római-parton dolgozó árvízvédelmi szakemberek és civilek

Látszik, hogy percenként emelkedik a Duna vízszintje. Aki még a környéken parkol, az sürgősen vigye biztonságos helyre a járművét – kérte a képviselő.

Ha bármiben segítségre van szükséged a Római-parton, hívd az alábbi telefonszámot: +36304154837

Az önkormányzat zöld számán is lehet segítséget kérni a következő napokban. Az árvíz elleni védekezésben minden segítő kézre szükség van.

Videó:

(Szabó Tímea/Facebook)

Kapcsolódó cikkünk a témában alább érhető el:

Videóval: Így árasztotta el a szárazföldet a víz egyetlen nap alatt Budapesten

Valódi Hírek