Drámai fordulat: Visszavonta a kormány a támogatást, 55 ezer ember biztonsága került veszélybe

Az Orbán-kormány 55 ezer embert hagyott cserben a Római-parti gát fejlesztési forrásának elvonásával.

Az évekkel korábbi ígéret ellenére

a kormány mégsem biztosítja a Római-parti gátra szánt 28 milliárd forintos uniós forrást.

Az Energiaügyi Minisztérium ugyanis átcsoportosította azt a pénzt, amely az 55 ezer ember biztonságát szolgáló védmű megvalósítását szolgálta volna.

„Sajnálattal értesült Önkormányzatunk a kormányzat friss döntéséről, amellyel az óbudai védműre szánt 28 milliárd forint uniós forrást mégsem biztosítják a gát megépítésére, a Csillaghegyi-öblözetben, azaz a Pók utcai lakótelepen, Rómaifürdőn, Csillaghegyen és Békásmegyeren élők megvédésére”

– írta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata szerdai közleményében.

Az önkormányzat elkötelezett a védmű megépítésében

Az önkormányzat közleményében hangsúlyozta, hogy mélyen elkötelezett a Főváros védművel kapcsolatos minden törekvésének támogatásában.

„Meggyőződésünk, hogy az államnak az itt élő 55 ezer embert kellene védelmeznie, nem pedig befektetők érdekeit”

– írták. Arra reagáltak, hogy a kormány

átcsoportosítja

az óbudai és újpesti védműfejlesztésre elviekben rendelkezésre álló 28 milliárd forintnyi uniós támogatást.

Az összegről még 2023-ban döntött a kabinet. A tárca államtitkára szerint azonban a főváros nem teljesítette a projekt elindításához szükséges feltételeket, ezért mégsem hajlandó a forrást biztosítani a gát megépítésére.

Szintén friss fejlemény, hogy a Pest Megyei Kormányhivatalnak – a Fővárosi Törvényszék döntése nyomán – eljárási hiba miatt új eljárást kell lefolytatnia a Római-parti Nánási út – Királyok útjára tervezett, közel 55 ezer ember biztonságát szolgáló új árvízi védmű engedélyezésének ügyében.

Fontos: a nyomvonallal vagy a műszaki tervekkel szemben nem merült fel semmilyen tartalmi kifogás.

Továbbra is segíti az önkormányzat a védmű megépítését

„Önkormányzatunk sajnálattal veszi tudomásul a fejleményeket, azonban továbbra is határozottan támogatjuk, lehetőségeinkhez mérten pedig segítjük a fővárost a Nánási úti új védmű mielőbbi megépítéséért, a Csillaghegyi-öblözet megóvásáért tett erőfeszítéseikben”

– írták a közleményben.

Hozzátették: miközben a kormány a „szolidaritási”-nak nevezett adóval lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat, maga is komoly gazdasági nehézségekkel küzd. Ennek ellenére fontos rögzíteni, hogy a Csillaghegyi-öblözetben élők érthető aggodalommal és jogosan számítottak arra a 28 milliárd forintra, amely a gát megépítése folytán a biztonságukat garantálná.

Az önkormányzat meggyőződése, hogy a védmű megépítését ellehetetlenítő

forráselvonás valójában néhány helyi ingatlanbefektető számára üdvös,

kizárólag az ő érdekeikkel egyezik.

Köztudott ugyanis, hogy predecensértékűen széles körű társadalmi egyeztetés folyt a Római-partot illetően és az itt élők közel 90 százaléka támogatta, hogy meg kell őrizni a jövőben is a Római-part természetközeli állapotát. Annak fejlesztése sem valósulhat meg másként, csakis ezen elv mentén – jegyezték meg.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Karácsony Gergely a Római-partról üzent: Építik az agyaggátat

Karácsony Gergely: A Duna el fogja önteni a Margit-szigetet, 800 ezer homokzsákra lesz szükség

Valódi Hírek