Példátlan összefogás: A mi hazánkosok is segítettek Gyurcsányéknak zsákot pakolni (+videó)

Kék és zöld dzsekisek együtt dolgoznak a gáton.

Beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció minden politikusa és aktivistája reggeltől a gátakon van, és részt vesz az árvízi védekezésben.

Kint van mások mellett Oláh Lajos, Varju László, Rónai Sándor és természetesen a pártelnök, Gyurcsány Ferenc is.

Hétfőn kora délután váratlan segítséget kaptak a DK-sok, ugyanis az óbudai védekezésben részt vevő csapatuknál megjelentek a Mi Hazánk aktivistái, hogy segítsenek zsákolni.

Erről egy videót is megosztott Gyurcsány, amely mellé azt írta:

„A világ ezer dolgában nem értünk egyet a Mi Hazánkkal, és ők sem velünk. De ilyenkor ez sem számít, nincs pártpolitika vészhelyzetben, mert most mindenkire szükség van. Vigyázzunk a hazánkra, vigyázzunk egymásra.”

Katt a videóra, ilyet ritkán látsz:


.

Valódi Hírek