Lejárt a türelmi idő: Szörnyű hírt kaptak a nyugdíjasok az Orbán-kormánytól

A nyugdíjasok fáznak rá az Orbán-kormány felelőtlenségére.

Kiderült, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, a gazdaság gyengélkedése miatt pedig nyugdíjprémium sem. Ez utóbbi már 2023-ban is elmaradt. Eközben több mint

egymillióan az átlagos 230 ezer forintnál kevesebbet kapnak

havonta.

Túl korán jelentette be a jövő évi, 3,2 százalékos nyugdíjemelés mértékét a pénzügyminiszter, amikor még nem tudták az ehhez szükséges adatokat. Idén

nem lesz novemberi nyugdíjkorrekció,

és már a nyugdíjprémiumra sem számíthatnak ősszel az idősek – tudta meg a Népszava Katona Tamástól, a Pénzügyminisztérium volt államtitkárától.

Az Orbán-kormány bedöntötte a gazdaságot, erre a nyugdíjasok fáznak rá

Katona jelenleg a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) szakértője, azt is elmondta:

„a költségvetésből, az adótörvényekből és a makroadatokból lehet következtetni arra, miként alakul a következő évi infláció. Egyelőre ezek egyike sem készült még el, Varga Mihály pénzügyminiszter ennek ellenére közölte: a januári emelés »mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat«.

A szakértő szerint helyes lépés, hogy a költségvetési javaslatot ősszel terjeszti be a kormány, és nem a nyár elején, ahogy az az elmúlt években gyakorlattá vált. Ám az az indok, hogy azt

az amerikai elnökválasztás eredményéhez igazítja a kabinet (sic!),

finoman szólva is zagyvaság – mondta a lapnak.

„Nem világos, hogyan függ ez össze a kormány szuverenitás felfogásával”

– tette hozzá.

A gazdasági adatok okán szerinte

idén novemberben nem lesz kiegészítő nyugdíjemelés.

Szerinte az infláció sok okból az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot, ezért

„nem lesz visszamenőleges korrekció sem és nyugdíjprémium sem várható”

– mondta, mert ugyan a költségvetés 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, de

ennek a fele sem valósul meg.

A nyugdíjprémiumhoz pedig a legalább 3,5 százalékos GDP-növekedést kell elérni.

Óriási különbségek vannak a nyugdíjak között

Katona Tamás felelevenítette, hogy több százezer nyugdíjasnak nagyon alacsony az ellátása, az átlagnyugdíj összege 230 ezer forint.

Több mint 1 millió nyugdíjas 230 ezer forintnál kevesebb pénzből él.

A középső (medián-) érték, vagyis az az összeg, amennyinél az érintettek fele kevesebbet, fele pedig többet kap, még ennél is alacsonyabb,

alig haladja meg a 200 ezer forintot.

„Ennyi pénzből gazdálkodni rendkívül kritikus élethelyzetet jelent”

– tette hozzá a lapnak.

„Miközben folyamatos a régebben nyugdíjba vonulók elszegényedése, 2012 óta megszűnt a járulékplafon, így az azóta nyugdíjba vonuló, de magas keresetű emberek közül soknak egymillió, vagy még annál is magasabb az ellátása. »Emiatt egyre jobban kettészakad a nyugdíjas társadalom«”

– mutatott rá.

Már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben.

Megírtuk, hogy az átlagnyugdíj jelenleg 231 ezer forint, ez épp csak meghaladja a nettó átlagfizetés felét. 2010-ben még az átlagfizetés majdnem háromnegyedét tette ki.

Hiába próbálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „szépíteni” a helyzetet azzal, hogy szerintük az infláció csak 4,1 százalékos volt. Ez nem ad valós képet, hiszen a nyugdíjasok kiemelten olyan élelmiszereket vásárolnak, amelyeket sokkal nagyobb mértékben érintett az áremelkedés.

Brutális drágulás volt

Emiatt

  • a liszt ára 38,1 százalékkal
  • a cukoré 13,9 százalékkal
  • az olajé pedig 9 százalékkal

emelkedett csak júniusról júliusra, miután megszüntette a kormány a kötelező akciókat – foglalta össze az RTL Híradó.

„A kormány viszont elégedett,(…) 2010-hez képest 20 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje, amivel szerintük túlteljesítették az ígéretüket, ami a nyugdíjak reálértékének megőrzésére vonatkozott”

– ismertették a Pénzügyminisztérium válaszát a csatorna megkeresésére.

Éppen a létfenntartáshoz elég

Több nyugdíjast is megkérdezett a csatorna a tapasztalataikról, egyikük úgy írta le a helyzetet:

„Éppen a létfenntartás. Már az, hogy ruházkodni, azt már nem.”

A nyugdíjguru.hu vezető elemzője, Farkas András elmondta, hogy

immár 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon.

A létminimum alatt

Hiába a 13. havi nyugdíj és a 6 százalékos kifizetés, minden harmadik nyugdíjas a létminimum alatt él – számolta ki a Bankmonitor tavasszal.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke is úgy ismertette a helyzetet a csatorna megkeresésére:

„Semmi plusz segítség a nyugdíjasokhoz nem fog érkezni már ebben az évben”

Idén tovább folytatódik a nyugdíjasok elszegényedése, a nyugdíjemelés is veszélybe kerülhet az Orbán-kormány miatt

Mint ismert, Magyarországon a nyugdíjemelés az infláció mértékéhez kötött, amely elvileg biztosítaná a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését. Azonban a nyugdíjguru.hu arra figyelmeztetett augusztusban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tudja biztosítani teljes mértékben az erre vonatkozó garanciákat (!).

A nyugdíjemelés kizárólag az adott évi inflációs becsléseken alapul, és nem veszi figyelembe az országos keresetek alakulását, amely a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezethet – közölték, hozzátéve, az „emelés” előzetes inflációs becslések alapján történik, amelyek gyakran pontatlanok, így

a nyugdíjak reálértéke tovább csökkenhet.

Valódi Hírek