Sokkoló pusztítást okozott az Orbán-kormány: Ez fog történni a nyugdíjakkal idén (+ videó)

Hiába az állítólagos nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj, a helyzet egyre tragikusabb.

Már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben.

Az átlagnyugdíj jelenleg 231 ezer forint, ez épp csak meghaladja a nettó átlagfizetés felét. 2010-ben még az átlagfizetés majdnem háromnegyedét tette ki.

Hiába próbálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „szépíteni” a helyzetet azzal, hogy szerintük az infláció csak 4,1 százalékos volt. Ez nem ad valós képet, hiszen a nyugdíjasok kiemelten olyan élelmiszereket vásárolnak, amelyeket sokkal nagyobb mértékben érintett az áremelkedés.

Brutális drágulás volt

Így

  • a liszt ára 38,1 százalékkal
  • a cukoré 13,9 százalékkal
  • az olajé pedig 9 százalékkal

emelkedett csak júniusról júliusra, miután megszüntette a kormány a kötelező akciókat – foglalta össze az RTL Híradó.

„A kormány viszont elégedett,(…) 2010-hez képest 20 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje, amivel szerintük túlteljesítették az ígéretüket, ami a nyugdíjak reálértékének megőrzésére vonatkozott”

– ismertették a Pénzügyminisztérium válaszát a csatorna megkeresésére.

Éppen a létfenntartáshoz elég

Több nyugdíjast is megkérdezett a csatorna a tapasztalataikról, egyikük úgy írta le a helyzetet:

„Éppen a létfenntartás. Már az, hogy ruházkodni, azt már nem.”

A nyugdíjguru.hu vezető elemzője, Farkas András elmondta, hogy

immár 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon.

A létminimum alatt

Hiába a 13. havi nyugdíj és a 6 százalékos kifizetés, minden harmadik nyugdíjas a létminimum alatt él – számolta ki a Bankmonitor tavasszal.

A helyzet pedig idén is várhatóan tovább romlik, hiszen sem nyugdíj-kiegészítés, sem nyugdíjprémium kifizetése nem várható. Az utóbbihoz 3,5 százalék feletti gazdasági növekedésre lenne ugyanis szükség – ismertette a helyzetet Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke a csatorna megkeresésére.

„Semmi plusz segítség a nyugdíjasokhoz nem fog érkezni már ebben az évben”

– hangsúlyozta az elnök.

Idén tovább folytatódik a nyugdíjasok elszegényedése, a nyugdíjemelés is veszélybe kerülhet az Orbán-kormány miatt

Mint ismert, Magyarországon a nyugdíjak emelése az infláció mértékéhez kötött, amely elvileg biztosítaná a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését. Azonban a nyugdíjguru.hu arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tudja biztosítani teljes mértékben az erre vonatkozó garanciákat (!).

A nyugdíjemelés kizárólag az adott évi inflációs becsléseken alapul, és nem veszi figyelembe az országos keresetek alakulását, amely a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezethet – közölték, hozzátéve, az „emelés” előzetes inflációs becslések alapján történik, amelyek gyakran pontatlanok, így

a nyugdíjak reálértéke csökkenhet.

A csatorna vonatkozó riportjában így foglalta össze a helyzetet:

Valódi Hírek